Honismeret-bővítő kiránduláson a bellyeiek

56

A magyarországi Baranyába kirándultak múlt szombaton a HMDK bellyei alapszervezetének tagjai. Ellátogattak Zrínyi Miklós váro-sába és a megyeszékhely, Pécs látványosságait is megnézték.

A HMDK bellyei alapszervezete időnként tartalmas kirándulásokat szervez tagsága számára, ezeknek az elsődleges célja történelmi múltunk, épített örökségünk megismerése, de egyben a közösség összekovácsolását is segítik.

Történelmi ismereteik gyarapítását is szem előtt tartva esett a választásuk Szigetvárra, Zrínyi Miklós városára, ahol egy idegenvezető kíséretében járták végig az ostrom és a környék látnivalóit, majd Pécsre utaztak, ahol a Mecsek lábánál elterülő város legfőbb épített értékeit tekintették meg.

Sárác János, a bellyei HMDK-alapszervezet titkára elmondta, fontosnak tartják, hogy megismerjék anyaországunkat, történelmi múltunkat, erre pedig az ismeretbővítő kirándulások a legalkalmasabbak, amelyekhez turisztikai szakember vezetését is igénybe veszik.