HMDK Gazdakör: búzaszentelő ünnepség és továbbképzés

131

A HMDK Gazdakör küldöttsége részt vett a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem-program búzaszentelő ünnepségén, falugazdászaink pedig továbbképzésen voltak Harkányban.

A Magyarok Kenyere Program mára már átlépte a határokat, és sokkal több, mint volt az indulásakor. Továbbra is egyik legfőbb feladata a Magyarország egész területéről, valamint a Kárpát-medence magyarlakta településeiről felajánlott búza összegyűjtése, megőrlése, majd az így előállított magyar liszt rászorulók részére történő adományozása. A programban évek óta részt vesz a HMDK Gazdaköre is.

Akciójának köszönhetően minden esztendőben jelentős mennyiségű búzát és lisztet gyűjt be a horvátországi magyar gazdáktól. Idén a felvidéki (Szlovákia) Hanva község adott otthont a Magyarok Kenyere Program nyitóeseményének, a búzaszentelő ünnepségnek, melyen a HMDK Gazdakörét Hugyik Imre, Orgyán János és Varga Gábor gazdakörtagok képviselték.

A Harkányban tartott falugazdász-találkozón és továbbképzésen május 16-17-én Szabó Attila, az egyesület vezetője, illetve falugazdászaink, Bicó Valentina és Tarnai Attila vettek részt. Az összejövetelen Tarnai Attila mutatta be gazdaszervezetünket, gazdáinkat, a horvátországi falugazdász programot.

– Sok élménnyel és ismerettel gazdagodtunk, tanulságos előadásokat hallhattunk, és meglátogattuk a Bóly Zrt. csípőteleki tehenészetét is – nyilatkozta lapunknak Tarnai Attila.

A továbbképzésen több mint 100 falugazdász és gazdaszervezeti vezető vett részt.