Hercegszőlős: ismerjük meg Horvát Krisztián elöljárójelöltet!

0
393

Május 16-án önkormányzati választásokat tartanak Horvátországban. A Hercegszőlősi járásban Horvát Krisztián lesz a jelenlegi vezetés kihívója, ismerjük hát meg, kire kell szavaznunk, ha elegünk van a jelenlegi vezetőségből!

Fiatal vállalkozó, foci- és kézilabda-rajongó

– Kérem, mutatkozzon be röviden olvasóinknak!

– Harminckilenc éves hercegszőlősi vállalkozó vagyok. Hercegszőlősre a kétezres évek első felében költöztem, amikor is megházasodtam. Nagy sportrajongó vagyok, mindig is szerettem a focit és a kézilabdát. Már egészen fiatal koromtól jellemző rám a tenni akarás, ezért is vágtam bele már középiskolásként első vállalkozásomba. Jelenleg is magánvállalkozóként dolgozom, egy nyomdaipari cégem van, mely gyakorlatilag mindennel foglalkozik, amit „elbír a papír” – a könyvek és naptárak nyomtatásától egészen a plakátokig.

- Reklám -

„A saját kenyeremet mindig magamnak kellett előteremtenem. Soha nem éltem mások terhére”

– Miért döntött úgy, hogy jelölteti magát a járás elöljárójának?

– Ahogy már említettem, mindig is élt bennem a tenni akarás vágya. A saját kenyeremet mindig magamnak kellett előteremtenem, soha nem éltem mások terhére. Most a közösségünkért szeretnék tenni valamit. Úgy látom, hogy járásunkban nem jó irányba mennek a dolgok, ezen pedig változtatni kellene. A járás természeti adottságaiból fakadóan régiónk leggazdagabb körzete lehetne, ám ehelyett a sor végén kullogunk. Munkalehetőségek híján falvainkból elmentek a fiatalok, szomorú, de azt kell mondanom, hogy lassan több ismerősöm lesz Németországban, mint Vörösmarton. Ez így nem mehet tovább, változtatni kell, éppen ezért döntöttem úgy, hogy a dolgok élére állok, hiszen változás kell, a változást pedig nekünk, fiataloknak kell irányítanunk, mert mi tudjuk igazán, mire van szükségünk. Ha ez így megy tovább, akkor még inkább elszegényedik a közösségünk, és még többen elmennek innét. Elég üres ház van már így is falvainkban, arról meg ne is beszéljünk inkább, hogy hány egyedül élő idős ember van a járásban. Röviden szólva: változás kell!

„Jobb és emberbarátibb járást teremtünk: több pénzt hozunk a járásba, visszaállítjuk a helyi választmányokat, többszörösére emeljük az újszülöttek utáni támogatást, nagyobb mértékben támogatjuk a járás mezőgazdászait és vállalkozóit, komolyan fogunk foglalkozni a szúnyogok okozta problémával“

– Mi Ön szerint járásunk legnagyobb problémája?

– A járás legnagyobb problémája a gazdaság gyengesége, ezt pedig a pénztelenség okozza. Ide a környező járásokhoz képest sokkal kevesebb közvetlen forrás folyik be. Ez azt jelenti, hogy míg mások különböző EU-s projekteken keresztül hoznak pénzeket a közösségükbe, addig a Hercegszőlősi járás hiteleket vesz fel. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy míg például Pélmonostor megpályázik egy projektet, tehát kifizetik helyettük azt, amit építenek, addig a járásunk vezetése az adófizetők pénzét költi, vagy hitelt vesz fel, így még az unokáinknak is lesz törlesztenivalójuk. Ez számomra elfogadhatatlan. Ha megválasztanak, ezen változtatni fogunk! Több EU-s projektet és több befektetőt hozunk a járásba, hiszen a célunk egy olyan térség létrehozása, ahonnét nem mennek el fiataljaink, sőt visszaköltöznek. Az így megmaradt bevételeket ugyanis vissza tudjuk forgatni a gazdaságba, új munkahelyeket létrehozva. Szeretnénk segíteni a mezőgazdászokat, a vállalkozókat és borászainkat is, hiszen járásunk sokat köszönhet nekik. Emellett egy nyitottabb járást szeretnénk, egy nyitottabb elöljáróval, aki nemcsak hétköznap reggel 8-tól délután 3-ig van úgymond szolgálatban, hanem az év minden napján 0-24 órában. Ha megválasztanak, akkor az én ajtóm mindig mindenki előtt nyitva fog állni, sőt folyamatosan aktív kapcsolatot szeretnék tartani a járás lakosságával. Ennek érdekében rendszeresen falugyűléseket tervezek tartani, illetve nagyon fontos, hogy visszahozzuk a helyi választmányok rendszerét. Elfogadhatatlannak tartom ugyanis, hogy a majdnem ezeréves településeink meg lettek fosztva attól a lehetőségtől, hogy saját soraikból vezetőt válasszanak. A helyi választmányok visszaállításával könnyebb lesz megoldanunk a településeinken felmerülő gondokat is, hiszen lesznek ismét olyan emberek, akik testközelből érzékelik falvaink problémáit, és nem csak évente néhányszor, egy-egy ünnep alkalmából hagyják el irodáikat.

– Kiemelten szeretnék majd foglalkozni a járás mindennapjainak a problémáival is. Jobb és emberbarátibb járást teremtünk: több pénzt hozunk a járásba, visszaállítjuk a helyi választmányokat, többszörösére emeljük az újszülöttek utáni támogatást, nagyobb mértékben támogatjuk a járás mezőgazdászait és vállalkozóit, komolyan fogunk foglalkozni a szúnyogok okozta problémával – mondta Horvát Krisztián.

„Ne engedjék magukat megfélemlíteni, hiszen egy demokratikus országban élünk, és menjünk el szavazni minél többen, mert minden voks számít. Ne hagyjuk, hogy mások döntsenek a sorsunkról”

– Mit üzen a választóknak, miért szavazzanak Önre?

– Járásunkban gyökeres változásra van szükség, hiszen egy erős vezetés nélkül falvaink lepusztulása tovább folytatódik, és nőni fog az elvándorlás. Ez oda vezet majd, hogy az itt maradt idősek már csak a képernyőkön láthatják majd az unokáikat. Én ilyen jövőt nem szeretnék! Úgy érzem, hogy bennem és csapatom tagjaiban megvan a megfelelő tudás és tapasztalat ahhoz, hogy egy élhetőbb jövőt teremtsünk. Ezért elsősorban arra kérek mindenkit, hogy menjen el választani május 16-án, és szavazzon rám és csapatomra. Az elmúlt hetekben már sok emberrel sikerült beszélnünk nemzetiségtől függetlenül, és úgy érzem, hogy egy olyan nagy összefogás van mögöttünk, amilyenre már rég nem volt példa a járásban. Azt üzenem továbbá, hogy ne engedjék magukat megfélemlíteni, hiszen egy demokratikus országban élünk, és menjünk el szavazni minél többen, mert minden voks számít. Ne hagyjuk, hogy mások döntsenek a sorsunkról. Ígérem, ha engem választanak, én minden járási lakos érdekét képviselni fogom, nem pedig csak egyesekét. Együtt sikerülni fog! – húzta alá az elöljárójelölt.