Helyhiánnyal küzd a pélmonostori városi könyvtár

669
monostor_konyvtar
A Pélmonostori Városi Könyvtár, melynek szerves része a Horvátországi Magyarok Központi Könyvtára, folyamatosan bővíti könyvállományát, csak sajnos már nincs hova. Sok könyvnek már csak a padlón jut hely, és nem férnek már be újabb polcok.

Rabbi Zsolt, a magyar központi könyvtár vezetője elmondta, pillanatnyilag a helyszűke okozza a legnagyobb gondot, hiszen a könyvtári állomány folymatosan növekszik, hely viszont kevés van, már régen a kapacitásokon felül dolgoznak.

A Pélmonostori Városi Könyvtár állománya meghaladja az 55 ezer könyvet, és folyamatosan új kötetekkel bővül, aminek egyébként örülnek az intézmény munkatársai és vezetői, hiszen egyik fő céljuk, hogy minél jobban megfeleljenek az olvasói igényeknek.

Zsolt elmondta, a könyveket már öt évvel ezelőtt is kénytelenek voltak a padlón tartani. Ezt ideiglenesen megoldották újabb polcok beszerzésével, most viszont már nem folyamodhatnak ehhez a megoldáshoz, mert egyszerűen nincs több hely a polcoknak sem. Úgyhogy a könyvek tovább gyűlnek a padlón.

– Két lehetséges megoldás volna. Az egyik a jelenlegi lokáció kiszélesítése, pontosabban a felettünk működő zeneiskola áthelyezése oda, ahol közelebb lenne a többi pélmonostori oktatási intézményhez. Így a könyvtár jelenlegi földszinti helyiségei gyakorlatilag megduplázódnának. A másik megoldás egy új könyvtár építése lenne – tudtuk meg Zsolttól.

Hozzátette, remélik, a városi önkormányzat a közeljövőben talál lehetőséget arra, hogy az egyik megoldás valóra váljon.

A Pélmonostori Városi Könyvtár szerves része a Horvátországi Magyarok Központi Könyvtára. Közel 4500 magyar nyelvű kötettel rendelkezik. A magyar könyvállomány – a többihez hasonlóan – két kategóriára osztható: szépirodalomra és szakirodalomra, ezen belül minden korcsoport talál magának olvasnivalót.

A magyar könyveket elsősorban Magyarországon szerzik be, és igyekeznek hozzájutni a horvátországi magyar kiadványokhoz is.

A könyvtár alapfeladatán kívül számos más programot is megvalósít

Az intézmény az alapfeladata mellett igyekszik egyéb olyan tevékenységi formákat meghonosítani, amelyek növelhetik az érdeklődők számát. Az év folyamán különböző programokkal népszerűsítik a magyar kultúrát, és felhívják a figyelmet az anyanyelv ápolásának és megőrzésének a fontosságára.

– Jó viszonyt ápolunk a horvátországi magyar oktatási intézményekkel, ami szerintem nagyon fontos alapja annak, hogy a jövőben is sikeresen végezzük a magyar nyelv és kultúra fennmaradása érdekében a munkánkat Horvátország területén – mondta Zsolt.

Az iskolaév kezdetén számos óvodás, általános és középiskolás csoport látogat el a könyvtárba, de az intézmény dolgozói kiszállnak az oktatási intézményekbe is, ahol szintén lelkesen dolgoznak a könyv és a könyvtár népszerűsítésén.

A Pélmonostori Városi Könyvtár, a budapesti Könyvtári Intézettel együttműködve, a horvátországi magyar könyvtárosoknak évente kétszer rendez továbbképzést. Az idei program második részét október 27-én tartják, könyvtári marketing témakörben. Emellett készülnek egy nemzetközi szakmai találkozóval is, ugyanis az intézmény november 11-én házigazdája lesz a Könyvtár és a kontinentális turizmus elnevezésű találkozónak, melyen a horvátországi kollégák mellett részt vesznek pécsi, bajai, mohácsi és szabadkai könyvtárosok, idegenforgalmi dolgozók is.

A Pélmonostori Városi Könyvtár dolgozóinak a munkája a látogatók számában is tükröződik: a tavalyi év során közel 23 ezer felhasználó látogatta meg az intézményt. Bíznak benne, hogy megoldódik a könyvtár helyproblémája, és méltó körülmények között fogadhatják az érdeklődőket.