Hasznos volt a vállalkozói készségfejlesztő műhely

0
280

Önismereti tréningre, kisiparosok bemutatkozására és kézműves foglalkozásra is sor került múlt hétvégén a kiskőszegi kézműves és önfoglalkoztató műhelyen.

A Horvátországi Magyar Vállalkozók Szövetsége (HMVSZ) tavaly ősszel indította Rootes To Roots nevet viselő projektjét az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program keretében. Ennek a projektnek volt az egyik eseménye a kétnapos tanfolyam múlt hétvégén, Kiskőszegen.

A kézműves és önfoglalkoztató műhelyre azokat várták, akiket érdekel a kisiparos tevékenység, melyre a szülőföldön való boldogulás lehetőségeként tekintenek.

- Reklám -

A saját vállalkozás nyitásához először is tisztában kell lenni, kiben milyen készségek rejlenek, ennek megválaszolásához pedig önismeretre van szükség. Ezért a képzés első napján Molnár Mónika és Simits Ernő trénerek önismereti és emberismereti tréninget tartottak a résztvevők számára.

Másnap hazai és magyarországi vendégelőadók érkeztek, olyan kézművesek, akik sikeres, megélhetést biztosító vállalkozássá fejlesztették tevékenységüket.

A pélmonostori Nenad Periškić fából faragott falióráit hozta el a műhelyre. Elmesélte a résztvevőknek, hogyan kezdte ezt a tevékenységet, eleinte apróbb tárgyakat faragott, ma viszont már gyakorlatilag nincs is, amit ne tudna elkészíteni – a dísztárgyaktól kezdve a használati tárgyakig, a kulcstartóktól a faragott képeken át a kerti bútorokig –, munkái Facebook-profilján megtekinthetők.

Dr. Németh Ibolya (Biobia) a Pécshez közeli Cserkúton tevékenykedik mint őstermelő, környezeti nevelő. Az egyetemi tanári állás, majd a bölcsődei munka után a falusi élet adta lehetőségekben lelte meg valódi hivatását. Nagy sikert aratott a kézműves bioételeiből tartott kóstoló, de ehető vadnövényekből is hozott egy vájdlinggal, hogy szabadon csemegézhessenek belőle a jelenlévők.

Polgár Zsuzsanna – aki nem először jár a Drávaszögben – mézeskalács műhelyét ismertette. Eleinte rokonoknak, barátoknak készítette „édes ajándékait”, majd széles körben híre ment a csipkeszerű mintával díszített mézeseinek. A mézeskalács megformázásának kreatív módjait mutatta be a résztvevőknek, akik a nemezelésben is kipróbálhatták magukat.

Simon Szilvia számára a patchwork, vagyis a foltvarrás vált hobbiból vállalkozássá. Az ő munkáit is megtekinthették a jelenlévők, és kipróbálhatták a technikát is, mellyel szinte a semmiből, kis anyagdarabokból hozhatók létre kész tárgyak.

A képzés résztvevői számára Ginder Ferenc készített cserépedényben babgulyást, amit végül csúzai borokkal öblíthettek le, Pinkert Zoltán kiselőadás kíséretében tartott borkóstolót.

Juhász Bálinttól, a program szervezőjétől megtudtuk, foglalkozásuk elérte a célját, gondolat- és tapasztalatgyűjtés, valamint a látókör kiszélesítése szempontjából volt hasznos a résztvevőknek.