Horvátországban huszonhat cég foglalkozott a 253 sikkasztási eset kivizsgálásával. Az állami tulajdonban lévő vállalatoknál emiatt 38 felmondást osztottak ki, 24 esetet pedig az illetékes hatóságokhoz továbbítottak.
A legtöbb felmondás a Horvát Postánál volt, itt 26 feljelentett alkalmazott maradt munka nélkül. A legtöbb feljelentést viszont a Horvát Autóutaknál tették. Ott nem voltak ennyire szigorúak, csak tízen kaptak felmondást: hét pénztáros, egy sofőr, egy útfenntartó és egy osztályvezető, 44 szabálytalankodó pedig megúszta egy fegyelmi intézkedéssel. A Horvát Elektromos Művek senki sem kapott ilyen ügyben felmondást, szemben a Zágrábi Repülőtérrel és az Uljanik vállalattal, ahol egy-egy személy bocsátottak el, sőt őket az elsikkasztott összeg visszafizetésére is kötelezték – írta a Večernji list.
Ami az állami cégeket illeti, azokban a foglalkoztatás is átláthatatlan. A 650 pályázatból mindössze 449-et jelentettek meg nyilvánosan. A cégek nagyságától és pénzügyi helyzetétől függetlenül a felügyelőbizottsági tagok havonta 2000 kuna juttatást kapnak, és ha azt vesszük alapul, hogy minden cégnél átlagban öt tag van, és 80 vállalatról van szó, akkor évente nettóban 9,5 millió kuna megy el a felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíjaira.