Újbezdán – Az Újbezdán Magyar Kultúregyesület szervezésében szombaton nótadélutánra került sor, ahova olyan előadókat vártak, akik szeretnek magyar nótákat és népdalokat énekelni, és ezt szívesen be is mutatnák a közönségnek.
Igazi magyaros nótadélutánra került sor szombaton az Újbezdán Magyar Kultúregyesület szervezésében a falu kultúrotthonában. A programnak voltak meghívott vendégei és olyanok is, akik egyszerűen a magyar zene iránti szeretetüket szerették volna bemutatni a színpadon. Elismerés érte a szervezőknek, akik mindent megtettek azért, hogy a közönség egy jó hangulatú délutánt tölthessen el. A több mint kétórás műsornak húsz fellépője volt, akik között hazaiak és magyarországiak is voltak.
– A drávaszerdahelyi Aranyévek Nyugdíjasklubtól, amellyel egyesületünk már jó ideje nagyon jó kapcsolatot ápol, vettük „kölcsön” a nótaműsor ötletét. Úgy gondoltuk, hogy nálunk is vannak olyan személyek, akik akár még ma is szívesen nótáznak, és talán örülnének egy ilyen lehetőségnek. Meg is lepődtünk a jelentkezők szép számán. Ez azt is jelenti, hogy a magyar nóta iránti érdeklődés nem szűnt meg – tudtam meg Ružić Piroskától, az egyesület elnökétől.
A Kubikos zenekar kísérte a nótázókat
Öszesen 20 fellépő mutatkozott be a közönségnek, és szinte minden korosztály képviseltette magát. Az általános iskolás gyerekek népdalcsokra éppolyan tetszést aratott, mint a nyugdíjasok nótái. Az újbezdáni Szalai Mihályt például születésnapja alkalmából hívták meg a szervezők, hiszen tudják róla, hogy mindig is nagyon szeretett énekelni.
– 1930. november 17-én láttam meg a napvilágot, és a születésnapomra való tekintettel felajánlották, hogy vegyek részt a nótaesten. Régen nagyon szerettem énekelni; volt egy nagyon kedves barátom, Nagy Ferencnek hívták, vele sokat nótáztunk. Ezúttal néhány magyar nótát énekeltem el, és remélem, hogy a közönségnek is tetszett – nyilatkozta lapunknak Mihály bácsi.
Az újbezdáni Kubikos zenekarra az a nemes feladat hárult, hogy kísérjék az énekeseket, hogy még inkább utat találjanak a dalok a közönség szívéhez. A zenekar természetesen önálló produkciót is bemutatott. A jó hangulatú délutáni nótázást közös vacsora és táncmulatság követte.