Halastó és szabadidőközpont

251
11-csza-hal1

Csúza – Pinkert Ákosnak és testvérének, Jánosnak komoly terveik vannak a helybéli legnagyobb mesterséges halastóval kapcsolatban. Jelenleg az előkészületeknél tartanak, a jövőben pedig szeretnének halat árusítani, a halastó területét pedig egy turisztikai-rekreációs hellyé alakítani.

Adott két csúzai magyar fiatalember, akik épp gyermekkori álmukat készülnek valóra váltani. Gyermekként ugyanis nem kevesebbről álmodtak, minthogy egyszer halastavuk lesz. A megvalósuláshoz pedig egyik falubélijük, Dudás Toncsi bácsi segítette őket közelebb, akinek egy hathektáros területe van, amiből 2,5 hektárnyit a tó foglal el. Toncsi bácsinak hosszú évek munkájával sikerült kialakítania a mesterséges halastavat, amely előtte csupán egy mocsaras terület volt, és amelyen a jövőben a Pinkert fiúk bérlőként tevékenykednek. Szeretnék kiaknázni a terület kínálta lehetőségeket úgy, hogy anyagi haszonnal is járjon a dolog. Amikor meglátogattam őket, a halállományt „mozgatták”, a fogyasztásra szánt halat ugyanis háromszor át kell helyezni.

– Tavasszal indulnánk a halárusítással. Azért is mertünk belevágni, mert látunk benne lehetőséget,  és miután Horvátország is csatlakozik az Unióhoz, támogatásokat lehet majd igényelni, hiszen az a cél, hogy ne a természetes élőhelyeken levő halat fogják ki. A pontyra az állami támogatás is kilónként 3,30-3,50 kúna között mozog – tudtam meg Ákostól.

 

Fürdés, horgászat, szabadtéri időtöltés

A Pinkert fiúk azonban hosszú távra terveznek, és nem állnának meg csupán a haltenyésztésnél és -árusításnál. A hathektáros területet a szabadidő eltöltésének a színhelyévé szeretnék alakítani.

– A legnagyobb, körbebetonozott medencében engedélyezett a fürdés is, ami nemhogy ártana, de használ a halállománynak, hiszen a fürdőzők révén pluszoxigén jut a vízbe. Tavaly nyáron kezdtük a munkát azzal, hogy kitisztítottuk az egyik benőtt tavat. Amennyiben a jövőben sikerül támogatást szereznünk, felszereljük a sütéshez-főzéshez szükséges kellékekkel, a gyerekek számára játszóteret alakítunk ki. Szeretnénk, ha az emberek idejárnának horgászni, de jöhetnének családostul is, és mindenki találna magának szabadtéri elfoglaltságot. A terület hatalmas, és valóban csak az anyagiak szabhatnak határt a lehetőségeknek. Nagyon sokat tájékozódom az internetről, igyekszem bővíteni a tudásomat. Idén sikeresen elívtak a pontyok, ennek különösen örülünk. A vizet 15 naponta hidráttal kezeljük, mérjük a pH-értékét, és körülbelül 15 naponta mésszel is kezeljük – nyilatkozta lapunknak Ákos.

Ha teljesül a Pinkert testvérek gyerekkori álma, egyúttal egy saját családi vállalkozásuk is lesz. Rajtuk bizonyára nem fog múlni.

11-csza-hal2