Magyarország eszéki főkonzulátusa szervezésében minden év szeptemberében Magyar Hétre kerül sor Eszéken. Ebben az időszakban városszerte több helyszínen is magyar rendezvényekbe futhat bele az ember, melyeken minden korosztály megtalálja a kedvére valót.
Magyarország Eszéki Főkonzulátusának egyik fontosabb feladata, hogy elősegítse a horvátországi és az anyaországi magyar kultúra széleskörű bemutatását Horvátország keleti részén. Ennek a feladatnak a szellemében rendezték meg idén már hatodik alkalommal a Magyar Hetet, melyen mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő programokat. A rendezvénysorozat első és egyben nyitóállomása az eszéki gyermekszínházban volt, ahol Moravetz Levente: Jöhetsz, drágám! című vígjátékát láthatta a közönség, amit az eszéki Magyar Nap követett a város főterén.
– A Magyar Héttel az a célunk, hogy még közelebb hozzuk egymáshoz az anyaországi és itteni magyarokat, valamint hogy a horvátok körében is népszerűsítsük a magyar kultúrát, illetve rávilágítsunk a két nemzet közti hasonlóságokra – mondta lapunknak Gárdos Béla, Magyarország eszéki konzulja, a rendezvénysorozat főszervezője.
Robin Hood kalandjait közel 200 gyerek csodálta

A Magyar Hét keddi napja a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban kezdődött, ahol a pécsi székhelyű Bóbita Bábszínház társulata mutatta be a Robin Hood című népszerű történet egy általuk újraálmodott feldolgozását, amely nagy sikert aratott a telt házas aulában. A sherwoodi erdő híres hősének a történetét a konzulátus jóvoltából minden horvátországi magyar óvodás és kisiskolás élőben élvezhette, hiszen az előadásra buszokat is szerveztek. A kegyes bandita története után a gyermekeket egy kakaópartira is vendégül látta a konzulátus.
Mohácsi busók az eszéki múzeumban

A busójárás horvát népi gyökerekkel rendelkező hungarikum, ezért az eszéki közönség számára is érdekes lehet. Ennek tudatában kérte fel az eszéki magyar külképviselet Tám László Príma-díjas fotóművészt, hogy hozza el a városba a híres busókról készült kiállítását. Az 50 darabot számláló, fekete-fehér kiállítás fotói 30 éven át készültek, és a farsangi hagyomány minden szegletét igyekeznek bemutatni. A kiállítás szeptember 24-én, kedden nyitotta meg kapuit az óvárosban található Szlavón Múzeum nagytermében, ahol egészen október 7-ig megtekinthető.

Ép testben ép a lélek…
A kultúra mellett a hagyományokhoz hűen egy kis sport is helyet kapott a Magyar Hét programjában. Szerdán sportnapot rendeztek az eszéki JUG 2 Sportcsarnokban magyarországi és horvátországi általános iskolások számára. A résztvevő diákok kézilabdában és labdarúgásban mérhették össze erejüket.
