Gyertyagyújtás az adventi várakozás jegyében

0
94

Magyarország eszéki főkonzulátusa idén először szervezett adventi gyertyagyújtást középiskolások számára a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban (HMOMK). A hagyományteremtő szándékkal megrendezett eszéki eseményen ismert közéleti személyek gyújtották meg a várakozás gyertyáit.

Az adventi időszak hagyományosan az ünnepre való hangolódásról és a várakozásról szól. Ilyenkor ünnepi díszekbe öltöznek az utcák, és lassan otthonainkba is beférkőzik a karácsonyi hangulat.

Az ünnepi várakozás jegyében Magyarország eszéki főkonzulátusa hagyományteremtő szándékkal adventi gyertyagyújtást szervezett. Az elsősorban középiskolás diákoknak szóló esemény főszereplői horvátországi és magyarországi közéleti emberek, vezetők, akik elmesélnek egy-egy, számukra kedves történetet, majd pedig meggyújtanak egy gyertyát az adventi koszorún. Az idei rendezvénynek, rendhagyó módon, négy első gyertyája volt. Dr. Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi nagykövete egy hasonlatot említett a jelenlévő diákoknak és vendégeknek. A hasonlat szerint a gyermek is olyan, mint a kihegyezetlen ceruza, és hogy ne maradjon tompa, oktatni-nevelni kell.

Lehocki-Samardžić Anna, az eszéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vezetője gyermekkorának szaloncukros emlékeit elevenítette fel, mely édesség illata azóta is megmelengeti a szívét. Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy gyermekként nem mindig örült a kapott ajándékoknak, amit utólag már megbánt, hiszen tudja jól, hogy azokat az ajándékozók szívből adták neki. Andócsi János, a HMOMK igazgatója gyermekkorának kedvenc téli időtöltését idézte föl, a szánkózást.

Miután mind a négy gyertya fellobbant, a szegedi Hóra Színház társulatáé lett a főszerep, akik egy adventi versekből és dalokból álló produkcióval kedveskedtek a közönségnek. Az előadás végén a rendezvény ötletgazdája, Fuzik János főkonzul csomagokat osztott ki a középiskolásoknak, melyben édesség és egy magyar verseket tartalmazó CD kapott helyet.

– Amikor megkezdtem főkonzuli munkám, úgy vettem észre, hogy a konzulátus eddigi rendezvényein a többi korosztálynál kevesebb figyelmet kaptak a középiskolások. Az adventi időszak kiválónak bizonyult ezen „rés” betöltésére, ezért ezt a rendezvényünket elsősorban nekik szántuk. Elsődleges terveinkkel ellentétben a járványhelyzet miatt idén nem tudtunk magyarországi vendéget hívni, de úgy tervezzük, hogy jövőre ez másként lesz, és együtt tudjuk majd ünnepelni az adventi időszakot – nyilatkozta lapunknak Fuzik János főkonzul, aki ezúton is boldog adventi időszakot kíván minden kedves olvasónak.