Folytatódnak a fejlesztések az Erdődi járás magyarlakta vidékén

0
216

Erdődi járás – A tavalyi önkormányzati választásokon az Erdődi járásban első ízben, a HMDK színeiben mandátumot szerzett Hugyik Imre, aki az első önálló – pártoktól független – magyar képviselő a járási tanácsban. Lapunknak arról nyilatkozott, hogyan értékeli a választások óta eltel másfél évet.

Hugyik Imre szerint minden kezdet nehéz, így neki sem volt könnyű a tapasztalt járási tanácsnokok között „felvenni” a harcot.

– Úgy érzem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem az elmúlt időszakban, a legjobb tudásom szerint jártam és járok el a hegyháti magyarság érdekében. És most már elmondhatom, hogy  nagyon jó az együttműködés a tanácson belül, nemzetiségtől és párthovatartozástól függetlenül. Azt mindenképpen fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a megmérettetést tavaly elsősorban azért vállaltam, mert az előző ciklusban (2005-2009) az erdődi járási magyarságot az SDSS listájáról(!) kooptált, magát magyarnak valló Oršić Bojana nevű hölgy képviselte, akit nem volt szerencsém mandátuma alatt megismerni sem. Ezért rendkívül fontos volt az, hogy a magyaroknak az Erdődi járásban méltó képviselete legyen – mondja Hugyik Imre.

A többségében szerbek lakta Erdődi járásban a horvátok és a magyarok vannak kisebbségben, így abszolút többsége van a szerb pártnak, az SDSS-nek.

– Ilyen pozícióból, vagyis elvileg ellenzékből, nehéz komoly eredményeket elérni, de azért a járási tanácsban létrejött egy bizonyos szintű együttműködés az elvileg egy tető alá nehezen hozható pártok között is, például az SDSS, a HSP, a HDZ, a HDSSB és a HNS között.  Sajnos, a háborús sebek sok magyarnál még nem gyógyultak be, hiszen több dályhegyi nemzettársunk még mindig az eltűntek listáján van. De az élet megy tovább, az idei megemlékezésen, Dályhegyen jelen volt minden párt képviselője a járási tanácsból, és az itt élő magyarokkal együtt emlékeztünk legyilkolt nemzettársainkra, ami egy nagyon fontos gesztus volt felénk – teszi hozzá Imre.

A legfontosabb, hogy megépüljön a magyarok otthona Dályhegyen

Év vége lévén, a jövő évi tervek is szóba kerültek. Imre elmondta, hogy a következő év legfontosabb feladata a dályhegyi magyar otthon befejezése lesz.

– A projekt megvan, az építkezési engedély is, a járási költségvetésben 200 000 kúnát biztosítottunk erre a célra, úgyhogy megvan az esélye annak, hogy a HMDK segítségével mielőbb tető alá hozzuk az épületet.  Sajnos tisztában vagyunk a jelenlegi anyagi helyzettel, amely mindenhol, nemcsak az Erdődi járásban, veszélyezteti a fejlesztéseket, de nekünk nem volt más választásunk, a régi épület életveszélyessé vált, ezért le kellett bontani. Mindezt, természetesen a dályhegyi helyi választmánnyal, a járási magyar kisebbségi önkormányzattal, valamint a helyi civil szervezetekkel együttműködve tervezzük véghezvinni. Továbbá, ragaszkodtam hozzá, hogy a jövő évi költségvetésbe bekerüljön a dályhegyi templom felé vezető útszakasz teljes felújítása, valamint a vezetékes víz elvezetése a templomig és a ravatalozóig. A tervben szerepel egy kisebb parkoló építése is a templom előtt. Mindemellett a járás eddig is kellő mértékben támogatta kultúregyesületünk működését, utazásainkat, rendezvényeinket és egyéb aktivitásainkat, amire feltehetően a jövőben is számítani lehet. Én viszont munkatársaimmal együtt mindent megteszek annak érdekében, hogy ez a trend folytatódjon – fejtette ki Hugyik Imre.