A kopácsi HMDK-alapszervezet hagyományőrző csoportja meghívásának tettek eleget az eszéki Uspješan korak cég trénerei, akik a Folyódombi Varázslóiskola nevet viselő műhelyt tartották meg a gyerekeknek. Ebben a programban a szórakozást ötvözik a tanulással és készségfejlesztéssel egy mágikus kerettörténetbe ágyazva.
A tapasztalati úton való tanulásnak számos előnye van a többi tanulási formával szemben. Ha ezen belül pedig a játékra fókuszálunk, akkor adott a szórakozási faktor is. Az eszéki Uspješan korak cégen belül működik a Moja promjena képzési program, ahol szakképzett és tapasztalt trénerek több olyan tematikus műhelyt is kialakítottak, amelyben a játszva tanulás elve érvényesül.
A Folyódombi Varázslóiskola története
A Folyódombi Varázslóiskola mentén kétféle tréninget alakítottak ki, az egyik a gyerekeknek, a másik a felnőttekhez szól. A felnőttek számára a játékos tematikán belül egy viselkedési és kommunikációs stílusokat feldolgozó önismereti módszertan átadására kerül sor, a gyerekek számára pedig egy olyan műhelyfoglalkozás, ahol a játékok célja az együttműködés, a csapatmunka, az egymásra való odafigyelés fejlesztése. Ehhez a nagy sikerű Harry Potter-varázsvilágra kísértetiesen hasonlító kerettörténetet álmodtak meg az alkotók, amely a Folyódombi Varázslóiskola nevet viseli.

A kitalált legenda szerint valahol a Drávaszögben el van rejtve egy varázslóiskola, ahol ifjú varázslókat és boszorkányokat oktatnak a mágia tudományára. Azt persze pontosan senki nem tudja, hogy hol található, hiszen bűbáj védi, de abban mindenki egyetért, hogy Baranyában van valahol. A legenda szerint az iskolát két boszorkány és két varázsló alapította valamikor a mohácsi vész után a 16. században, az érdekessége pedig az, hogy a négy alapító különböző nemzetiségű volt, egy horvát, egy magyar, egy szerb és egy dunai sváb. További azonosság az is, hogy a diákok itt is négy házban tanulnak, ahova tulajdonságaik alapján kerül sor a besorolásukra. Ezzel a kerettörténettel készült el a műhely, amelyet a hétvégén a HMDK kopácsi alapszervezetének hagyományőrző csoportja jóvoltából a kopácsi gyerekek is megtapasztalhattak.
Játékokkal az együttműködésért
A néhány órás foglalkozásra a kopácsi magyar házban került sor, érdeklődésben pedig nem volt hiány, hiszen 19 iskolás korú gyerek vett részt a műhelyen. A program során négy házba beosztva különböző feladatokat, játékokat kellett teljesíteniük a gyerekeknek, a végén aztán sikerült levonni azt a tanulságot, hogy versengés helyett együttműködéssel juthatunk csak igazán előre. A foglalkozást Juhász Bálint és Molnár Mónika trénerek tartották.
– Trénerként hiszünk a tapasztalati úton való tanulás hatékonyságában a frontális oktatással szemben. A játszva tanulás elve, a segítői munka és a fantasyvilág szeretete miatt hoztuk létre ezt a programot, ami egyaránt megvalósítható gyerekek és felnőttek körében is, természetesen más-más módszertanok mentén. Időnként jó ugyanis visszahozni azt a lelkes, kíváncsi gyermeki énünket, amelynek a bőrébe bújva a legtöbbet tanulhatunk önmagunkról és a világról – mondta el lapunknak Juhász Bálint tréner.