Folyamatos pedagógusaink szakmai továbbképzése

178

A magyar szakos és magyarul oktató tanárok, anyanyelvápoló pedagógusok és óvónők egy élménypedagógiai csapatépítésen vehettek részt a múlt hét végén. Az itt szerzett tudást és tapasztalatokat alkalmazni tudják majd oktató-nevelő munkájukban.

A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) több éve rendszeresen tart továbbképzéseket Orahovicán (Raholca), a horvát vöröskereszt által működtetett gyermeküdülőben, ahol a hétvégén egy újabb sikeres szemináriumon vehettek részt a pedagógusok és óvónők.

Az idei továbbképzést a magyarországi Improvokál Társulat szakemberei tartották a résztvevőknek, témája az élménypedagógia volt. Pálinkás Krisztián, a pedagógusfórum irodavezetője elmondta, a most megismert gyakorlatok segítségével a résztvevő pedagógusok, nevelők az órákon való aktívabb részvételre, nagyobb fokú együttműködésre, nyitottságra, gondolkodásra, kreatív hozzáállásra serkenthetik majd a diákjaikat, ami növelheti az oktatás minőségét.

– Úgy véljük, hogy az oktató-nevelő munka terén is fontos a folyamatos fejlődés, az új módszerek elsajátítása. Különösen az ilyen gyakorlatorientált, játékos feladatok az érdekesek, ahol a pedagógus játszótárssá válik, és így az osztályteremben végzett munkája eredményesebb lehet – mondta Pálinkás Krisztián.
A horvátországi magyar szakmai szervezetnek köszönhetően oktatóink-nevelőink tehát újabb, a tanításban is alkalmazható módszereket sajátítottak el a hétvégén. A továbbképzés a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) támogatásából valósult meg.