Múlt szombaton került sor a Dežanovaci Magyarok Közösségének gyermekfolklórszemléjére, melynek célja a fiatalok szerepeltetésén túl a kapcsolattartás drávaszögi és szlavóniai magyar egyesületeinkkel.
A Dežanovaci Magyarok Közössége közel tíz éve alakult meg azzal a céllal, hogy összefogja a helybéli magyarságot, illetve hogy keretei között ápolhassák a magyar kultúrát, hagyományokat. Magyar népi tánccsoportot és női kórust is működtetnek, egyik hagyományos rendezvényük a magyar kultúrnap, amelyre elsősorban a környéken élő magyar egyesületeket hívják meg.
Múlt szombaton pedig gyermekfolklórszemlét tartottak, melynek elsődleges célja a legfiatalabbak számára bemutatkozási lehetőséget biztosítani. De nem csupán a gyerekek mutatták be a heti táncpróbák eredményét.
Saját tánccsoportjuk és kórusuk mellett színpadra lépett a Vukovári Magyarok Közösségének énekkara és tamburaszekciója, valamint a kiskőszegi és újgráci egyesületeink magyar népi táncegyüttesei is.
– Remek hangulatban telt a rendezvény, örülünk, hogy elfogadták meghívásunkat vendégfellépőink is, ugyanis fontosnak tartjuk a drávaszögi és szlavóniai magyar egyesületekkel való kapcsolattartást, ami a mi közösségünk identitásőrzéséhez is hozzájárul – nyilatkozta lapunknak Jarža Elika, a Dežanovaci Magyarok Közösségének elnöke.
A rendezvényt a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.




















