Folklórszemle Gerbavácon

38

A Grubišno Polje-i Magyarok Közössége a hétvégén tartotta meg hagyományos folklórszemléjét, amelyre több baráti egyesület is meghívást kapott.

A Grubišno Polje-i Magyarok Közössége égisze alatt több szekció is tevékenykedik, ezek egyike a néptánccsoport, amelynek évente számos fellépése van, ezeket az általuk szervezett rendezvényekre való visszahívással igyekeznek viszonozni.

A hétvégén tartották meg hagyományos rendezvényüket, a folklórszemlét, amelyen a résztvevőket és a közönséget Horvat Pavao, a házigazda egyesület elnöke köszöntötte. Majd sorra váltották egymást a színpadon a tánccsoportok, énekkarok, többek között a Verőcei Magyarok Egyesületének kórusa is bemutatkozott. Minden egyesület produkciója nagy tetszést aratott.

„Hat éve vagyok tagja a Grubišno Polje-i Magyarok Közössége Gémeskút elnevezésű tánccsoportjának. Ma is csodálatos pillanatokat éltem át. Boldogan járok a próbákra és örömmel tanulok új koreográfiákat. Nagyon jól érzem magam a közösségben, sok barátra tettem szert a táncnak köszönhetően. Az egyesület vezetői is nagyon jók, olyan emberek, akik türelemmel tanítanak bennünket a sokszor bonyolult lépésekre. Remélem, még sokáig táncolunk majd együtt, és hogy több itthoni és külföldi helyszínen is bemutathatjuk munkánk eredményét” – mondta Biloš Gabriel, a tánccsoport tagja.