Fiumében találkoztak a Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetői

Harmadik alkalommal tartották meg a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztalt

68

Választások után, kihívások előtt címmel tartottak nemzetpolitikai kerekasztal-megbeszélést Fiumében szombaton, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) szervezésében, ahol a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el.

A III. Kárpát-medencei nemzetpolitikai tanácskozáson részt vett Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség, Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK), valamint a házigazda HMDK elnöke, Jankovics Róbert. Ott voltak a nemzetpolitikai államtitkárság azon munkatársai is, akik az említett vezetőkkel nap mint nap tartják a kapcsolatot.

– Egy rendkívül fontos nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésnek lehettünk a házigazdái, amelyet immár harmadik éve rendezünk meg. A Fiumei Fórum elsődleges feladata az aktuális nemzetpolitikai prioritások szűkkörű áttekintése a nemzetpolitikai államtitkárság vezetői és a külhoni magyar pártok vezetői között, egyben a következő időszak komoly politikai kihívásainak az elemzése és az esetleges közös fellépés megbeszélése. A HMDK az előző években rendkívüli sikereket ért el a horvátországi magyarság érdekeinek a szolgálatában, és ezt folytatni szeretnénk a következő időszakban is – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, parlamenti képviselő.

„Fontos kiemelni, hogy a nemzetpolitikában odafigyelünk egymásra”

A külhoni magyar közösségek továbbra is csak akkor tudnak megmaradni, ha erős magyar érdekképviselettel rendelkeznek, amely a magyarság széleskörű összefogásával tartható meg és erősíthető tovább – szögezték le a fórum zárónyilatkozatában a résztvevők.

– Fontos, hogy egységesen gondolkozzunk szinte minden kérdésben, ami a magyarságot érinti. Nagyon mozgalmas időszak van mögöttünk, hiszen az elmúlt évben több választást is tartottak minden régióban. Ugyanakkor vannak még olyan megmérettetések, amelyekre fel kell készülni, itt gondolok a romániai elnökválasztásra, amelyet a parlamenti választások követnek majd. Ezeknek a megbeszéléseknek a célja az, hogy lássák az emberek, mi nemcsak a politikában szoktunk megnyilvánulni és egymás mellett üldögélni különböző fórumokon, hanem egymással baráti kapcsolatokat is ápolunk, valamint igenis odafigyelünk egymásra – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiumében.

Szolidaritás a kárpátaljai magyarokkal

A rijekai fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy csak az orosz-ukrán háború békés lezárása jelenthet garanciát a térség biztonságára és hosszú távú fejlődésére, és aggodalmukat fejezték ki a háború következtében a kárpátaljai magyarságot érő sorozatos nehézségek miatt. Az aláírók reményüket fejezték ki, hogy Ukrajna európai uniós csatlakozási feltételeként sor kerül a kárpátaljai magyar közösség korábban meglévő jogainak maradéktalan visszaállítására. A fórum zárónyilatkozata méltatja a kárpátaljai magyarságot, amiért a háborús és az abból következő nehéz társadalmi és gazdasági helyzet ellenére kitart szülőföldjén, és a kihívások ellenére minden erejével működteti intézményrendszerét.

A fórum résztvevői üdvözölték az EP-választásokon elért eredményeket, „amelyek azt mutatják, hogy a magyar közösségek számára fontos, hogy az európai szintéren is hallassák a hangjukat”, valamint megemlékeztek a VMSZ tavaly ősszel elhunyt elnökéről, Pásztor Istvánról, aki „fontos tartóoszlopa volt a Kárpát-medencei magyarság egységének”.

A HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei szervezete székházában, az impozáns Anna-villában lezajlott kerekasztal-beszélgetést a külhoni magyar pártok vezetői eredményesnek tartják.

Potápi Árpád János és Jankovics Róbert