KÓRÓGY – A Zrínyi Magyar Kultúrkör és a Kórógy Hagyományőrző Egyesület szervezésében mutatták be vasárnap „A földet nem vitték el” és a „Hazatérés a holtak országába” című filmeket, amelyek a honvédő háborúnak és a hazatérésnek a kórógyi történetét dolgozzák fel.
„Rólunk készült” címmel Kórógy háborús emlékezetét feldolgozó dokumentumfilmeket mutattak be vasárnap a szlavóniai faluban. A földet nem vitték el és a Hazatérés a holtak országába című filmeket Vicsek Károly, a Magyar Művészeti Akadémia Életút-díjával kitüntetett rendezője és Siflis Zoltán, a vajdasági dokumentumfilm-készítés Balázs Béla-díjjal kitüntetett kiemelkedő alakja mutatta be.
Kórógyon is az ősz az emlékezés ideje, eddigi történetében szeptember 29-e volt a legtragikusabb nap. A lakosság kénytelen volt elmenekülni, házaikat, gazdaságukat kifosztották. Templomuk is súlyos károkat szenvedett. A sebekből, romokból csak évek múlva felépült településre újra visszatért az élet. A háborús évekről és a hazatérésről készült dokumentumfilmeket a kórógyi kultúrotthonban mutatták be.
– A Zrínyi Magyar Kultúrkör egyik fontos tevékenysége a helyi történelemre vonatkozó kutatómunka. Így bukkantunk rá Vicsek Károly filmjeire, és kezdtük meg a felderítő munkát. Egyértelművé vált, hogy ezek az alkotások nemcsak helytörténeti dokumentumként, hanem művészeti produktumként is egyedülállóak – nyilatkozta lapunknak Ferenczy Nikolett, a Zrínyi Magyar Kultúregyesület tagja.
A filmvetítés alkalmával beszédet mondott Magdó János eszéki magyar főkonzul, Davor Adžić, a Tordincei járás elöljárója és Nyári Denisz történész, a Zrínyi Magyar Kultúrkör elnöke is.
A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.

