Fennállásának 5. évfordulóját ünnepelte a HMIK

878
A Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége december 29-én tartotta évzáró közgyűlését, egyben a szervezet fennállásának 5. évfordulóját is megünnepelték.

A HMIK alapítói úttörők voltak egy országos szintű ifjúsági szervezet létrehozásával, melynek célja, hogy aktív közösségi tevékenységbe vonja be a horvátországi magyar fiatalokat.

Fennállása alatt számtalan pályázatot és annál is több programot, rendezvényt valósított meg. Ösztöndíjat osztott, fotópályázatot hirdetett, szabadegyetemeken vett részt, fesztiválokat szervezett, hagyományokat teremtett.

10-hmik_evzaro-2– Nem akartuk megváltani a világot, hanem egy számunkra elérhetőbbnek vélt célt próbáltunk meg megvalósítani: kimozdítani a fiatalokat a mindennapi rutinból, megmutatni, hogy jó együtt lenni, közösek a gondjaink, és ezekre megoldást is könnyebb közösen találni – hangsúlyozta Molnár Ljubić Mónika az évzáró közgyűlésen tartott beszédében, melyben nemcsak a tavalyi, hanem a fél évtizedes tevékenységre is visszatekintett. A HMIK nevében köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik valamilyen formában részesei voltak a szervezet csapatának az elmúlt években, az anyaországi és határon túli szervezeteknek, a HMDK-nak, a Bellyei és Darázsi járásnak, amelyek folyamatosan segítői, támogatói voltak a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közösségének.

10-hmik_evzaro-3A várdaróci Citadella étteremben tartott közgyűlésen Magyarországról a Fidelitas politikai ifjúsági szervezet és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának, a Vajdaságból pedig a Vajdasági Ifjúsági Fórum képviselői voltak jelen.