Felújítják a pélmonostori strandfürdőt

0
38

A pélmonostori városi tanács úgy határozott, felújítják a városi fürdőkomplexumot. A 9 millió kúnás projekttel az eddigi tervek szerint a jövő évi strandszezonra készülnek el.

Régiónkban a két épített strandfürdő közül az utóbbi két idényben csak a hercegsző-lősi fogadta a vendégeket, a pélmonostori már régóta zárva van, renoválásra vár.

Úgy tűnik, erre hamarosan sor kerül, a Pélmonostori Városi Tanács ugyanis úgy határozott, felújítják a létesítményt. A projekt kivitelezéséhez az eddigi számítások szerint 9 millió kúnára van szükség. Ennek jelentős részére (6,5 millió kúna) hiteligényléssel tesznek szert.

Tomislav Rob, Pélmonostor polgármestere a Glas Slavo-nije napilapnak úgy nyilatkozott, elégedett a Horvát Postabank feltételeivel, amelytől a hitelt igényelték, jóváhagyása után megkezdődhet a közbeszerzési eljárás, s ha minden rendben halad, a projekt jövő nyárig befejeződik.

A 9 millió kúnás keretösszeg nem tartalmazza a fürdőhöz tartozó étteremrész kialakítását, melyre hazai és külföldi forrásokból szerzik be a szükséges pénzeszközöket. A vendéglátóipari létesítmény különböző rendezvényeknek, ünnepi összejöveteleknek adhat majd helyet egész évben.

A projekt kivitelezéséhez Eszék-Baranya megye támogatására is számítanak, ez ügyben már tárgyalásba kezdett Pélmonostor vezetősége Ivan Anušićtyal, Eszék-Baranya megye zsupánjával.

A pélmonostori városi tanács ülésén bemutatták a fürdő látványtervét is. A létesítmény jelentősen különbözni fog a régitől, egy korszerű, modern külsőt kap majd.