Felszentelték a magyar állami támogatással megújított sepsiszentgyörgyi vártemplomot

0
8

Hálaadó istentiszteleten felszentelték vasárnap a magyar állam támogatásával megújított sepsiszentgyörgyi református vártemplomot.

A 15-16. század fordulóján épült késő gótikus templomot az Európai Unió forrásait felhasználva szerette volna felújítani 2015-ben a gyülekezet, de pályázatát elutasították az illetékes román hatóságok. Három év pereskedés után a román legfelsőbb bíróság kimondta, hogy jogellenes volt a finanszírozás elutasítása. A gyülekezet a magyar állam támogatásával épített közben gyülekezeti házat, parókiát, és végül a magyar állam, valamint a helyi és megyei önkormányzat támogatásával valósult meg a templomfelújítás is.

Kató Béla erdélyi református püspök a hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában megköszönte a segítséget.

- Reklám -

„A hálánkon kívül ígérjük, hogy megőrizzük nyelvünket, kultúránkat, hitünket. De Európának is üzenjük, hogy itt mi megőrizzük a gótikát, az orgonamuzsikát és azt a szellemi terméket, amelyet 2000 esztendeje létrehozott a zsidó-keresztény kultúra” – fogalmazott.

A püspök felidézte: 1986-ban a közeli Cófalván volt lelkész, és ünnepre készülve kimeszelték a templomot, azonban az ünnep előestéjén bekövetkezett földrengés csaknem lerombolta az épületet.

„Az Úrnál van az erő. (.) Isten nem azt ígéri nekünk, hogy többé nem fog bennünket semmi baj érni, és úgy fogjuk leélni az életünket, hogy nem kell erőpróbák elé néznünk, hanem azt ígéri, hogy velünk marad, és velünk van. Ha oda tudjuk áldozni az életünket, javainkat, akkor közösségünk meg fog maradni örökkön-örökké” – fogalmazott a püspök.

Potápi Árpád János államtitkár köszöntésében kiemelte: a templom a magyar nemzet összefogásával újult meg, de megújulásához kellett a cselekvőképes helyi közösség is.

„Kívánom, hogy ennek a templomnak a falai között és itt, Sepsiszentgyörgyön mindig legyen olyan közösség, amely képes cselekedni önmagáért, szűkebb és tágabb hazájáért, képes tenni nemzetéért. Mert azon mindig ott lesz az Isten áldása is!” – fogalmazott az államtitkár.

Az államtitkár megjegyezte: a tény, hogy a templom a meghiúsult uniós támogatás ellenére is meg tudott újulni, azt üzeni, hogy minden magyar számíthat Magyarország kormányára. Hozzátette: a világjárvány időszaka is arról tanúskodik, hogy egyetlen magyar sincs egyedül.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megemlítette: a vártemplom Sepsiszentgyörgy egyetlen középkori épülete, évszázadok történetének a tanúja. Azt kívánta, hogy az épület teljen meg hittel, reménységgel és gyermekzsivajjal.

Az 56 ezer lakosú székelyföldi Sepsiszentgyörgyön, Kovászna megye székhelyén a lakosság 76,9 százaléka vallotta magát magyarnak, 37,4 százaléka reformátusnak a legutóbbi romániai népszámláláson.