Fellépésekben, rendezvényekben, felújításokban gazdag esztendő

218
szentlaszlo

Szentlászló – A nagy múltú horvátországi magyar kultúregyesületek között előkelő helyet foglal el a szentlászlói Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Tevékenységben gazdag, mozgalmas évet zártak. Három tánccsoportjuknak összesen 49 hazai és külföldi fellépése volt, és sikerült a kultúrotthon épületének a felújítási munkálatait is folytatni. A hét végén tartott évi közgyűlésen többek között ezekről számolt be az egyesület elnöke és a tánccsoportok vezetői.

A hős település, Szentlászló romjaiból épült újjá. Ez a kultúregyesületre is igaz. Nagyon nehéz volt az újrakezdés, de aztán csak megalakultak ismét a táncegyüttesek. Ma már három is működik az egyesület keretein belül, és a kultúrotthon is folyamatosan épül-szépül, a múlt évben a HMDK-nak köszönhetően elkészült az egész épület központi fűtése. A február utolsó vasárnapján tartott évi közgyűlésen Lápis János elnök, a tánccsoportok vezetői és a kézműves szekció vezetője számolt be az elmúlt időszakról.

Félszáz föllépés

– Nagyon mozgalmas év van ismét mögöttünk, a három táncegyüttesnek összesen 49 fellépése volt. Számos olyan rendezvényen is alkalmunk volt bemutatkozni, ahol eddig még nem léptünk föl, így pl. a mohácsi busójáráson, a pécsváradi leányvásáron, a bellyei etnofesztiválon. De részt vettünk minden olyan rendezvényen is, amelyet a településünkön működő bármelyik civil szervezet szervezett. Tavaly történt meg először, hogy táncegyütteseink egy egész estés önálló műsorral örvendeztették meg a hazai közönséget. A tánccsoportok mellett művészeti szakcsoport is működik három éve az egyesületen belül, Tóth Tamara vezetésével. Munkájukba bekapcsolódott a falu gyermek és ifjúsági korosztályának nagy része. A csoport tagjai a falunap, a karácsonyi ünnepségek alkalmával saját készítésű díszeikkel, díszleteikkel járulnak hozzá egy-egy rendezvény sikeréhez. Három újabb helyiséget is berendeztünk, ahol a népviseleteket tárolhatják a tánccsoportok tagjai. A múlt esztendő legnagyobb eredményének azért én azt tartom, hogy az egész épületben elkészült a központi fűtés, amit ismét csak megköszönni tudunk a HMDK-nak,  a központi szervezet az elmúlt évben is támogatta munkánkat, rendezvényeinket – mondta el lapunknak Lápis János, az egyesület elnöke.

De tervekből sincs hiány, az elnök beszámolt arról is, hogy az idén újabb koreográfiákkal szeretnék a tánccsoportok repertoárját bővíteni, így áprilistól egy pécsi koreográfus tanítja majd az új lépéseket. A kultúrotthonon is újabb munkálatokat terveznek, és több rendezvényt is szeretnének – a sűrű föllépések mellett – megvalósítani. Már folynak a próbák, idei első fellépésükre a mohácsi busójáráson kerül sor.