A HMDK újgráci egyesülete művészeti szakcsoportjainak több vendégszereplése is volt az elmúlt hetekben: Dugo Selo, Sveti Đurađ, Verőce és Újbezdán településeken mutatkoztak be a szervezet szekciói.
A Verőce-Dráva menti megyében élő maroknyi magyarság közösséggé kovácsolásában nagy szerepe van a HMDK újgráci egyesületének, amely megalakulása óta dolgozik azon, hogy ottani nemzettársainknak a tömbmagyarságtól távol eső kis közössége megmaradjon. A Szőlősi István által vezetett szervezet tamburazenekart és népi tánccsoportot is működtet, ezek keretei között a tagoknak lehetőségük van a magyar hagyományok őrzésére.
Az egyesület tánccsoportja részt vett a Dugo Seloban rendezett 3. gyermek folklórszemlén, ahol szólóének-számával színpadra állt a csoport legfiatalabb tagja, az öt és fél éves Dančo Dóra is. Énekkaruk pedig Sveti Đurađon, a verőcei magyarok által szervezett kisebbségi egyesületek találkozóján mutatkozott be.
Ebben a hónapban vendégszerepeltek a verőcei cseh kisebbség rendezvényén, valamint az újbezdáni májusfa-kitáncoláson is.
Szőlősi Dančo Ildikó, az egyesület tánccsoportjának vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, ezen a hétvégén saját rendezvényükre kerül sor, június 15-én ünneplik az egyesület megalakulásának 30. évfordulóját.