Tenja, Bogaras, Harkány – A HMDK keretein belül működő népitánc-együttesek több helyütt is képviselték magyarságunkat: a dályhegyiek Tenján, a várdaróciak a vajdasági Bogarason, míg a szentlászlói táncosok a magyarországi Harkányban vendégszerepeltek.
A pár hetes nyári pihenő után rendezvény rendezvényt követ, amelyekre táncegyütteseink sorra kapják a meghívásokat. A hét végén a dályhegyi, a várdaróci és a szentlászlói tánccsoport tett eleget a meghívásoknak.
Szeptember 2-án, pénteken a dályhegyi Petőfi Sándor MKE Bokréta tánccsoportja egy tenjai népitánc-szemlén vendégszerepelt.
– A tenjai tánccsoportot már vendégül láttuk az egyik dályhegyi virágfesztiválon, és most azt viszonozták. Nagy tetszést arattunk koreográfiánkkal és díszes népviseletünkkel – nyilatkozta Hugyik Irénke, a tánccsoport művészeti vezetője.
Várdaróciak a Vajdaságban
Várdaróc település pár éve kapcsolatot ápol a magyarországi Birján, az erdélyi Alsósófalva és a vajdasági Bogaras falvakkal. A négy település képviselői idén találkoztak már Birjánban, Alsósófalván, augusztus végén Várdarócon, legutóbb pedig, szeptember 3-án, Bogarason. A Bogarasi Dohánynapok elnevezésű rendezvényen lépett föl a Várdaróc Kultúregyesület tánccsoportja.
– Nagy örömmel vettünk részt a hét végi rendezvényen, mert tánccsoportunk tagjai, valamit az erdélyi és a birjáni táncosok között nagyon jó, baráti kapcsolat alakult ki a találkozók révén – mondta el Lovrić Anita, a Daróca táncegyüttes vezetője.
Szentlászlóiak a harkányi szüreti felvonuláson
A harkányi szüreti mulatságnak évek óta horvátországi magyar résztvevője is van, a hét végén a szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület ifjúsági tánccsoportja a kórógyi Aranycsárdás zenekar kíséretében képviselte magyarságunkat a fürdővárosban.
– Harkányban szüreti kavalkád volt, színvonalas rendezvényekkel készültek a szervezők, mi első alkalommal vettünk részt rajta. A vasárnap délután kezdődő népitánc-gálán elsőként lépett a tánccsoportunk színpadra, majd a szüreti zenés felvonuláson is részt vettünk. A szentlászlói táncosok a kórógyi Aranycsárdás zenei kíséretével mutattak be néhány koreográfiát – nyilatkozta Lapis János, a szentlászlói egyesület vezetője.