Farsangzáró rendezvények kicsik és nagyok részére

77

A hétvégén tartott gyerekfarsangot a Haraszti Ifjúsági Egyesület, valamint a HDMK pélmonostori alapszervezete, az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület pedig felnőtteknek szervezte meg hagyományos maszkabálját.

A farsang vége hivatalosan a húshagyókedd, de nálunk már ez előtt néhány nappal, a hétvégén lezárult a karneválszezon a várdaróci kakasütéssel. Régiónk legnagyobb farsangi rendezvénye mellett más, kisebb programokra is sor került a hétvégén.

Haraszti

Harasztiban az ifjúsági egyesület szervezett gyermekmaszkabált a helyi nőegylettel együttműködve.

Az eseményen több mint harminc maszka volt, nemcsak haraszti fiatalok, hanem a Lacházi járás más településeinek óvodás- és iskoláskorú gyerekei is részt vettek az eseményen.

Csiszár Norbert, a Haraszti Ifjúsági Egyesület elnöke az esemény programjával kapcsolatban elmondta, a farsang a jelmezesek felvonulásával kezdődött, majd a falu kultúrotthonában ért véget, ahol díjazták a legjobb jelmezeket és különböző – lufifújós, székfoglalós – játékokkal szórakoztatták a gyerekeket. A haraszti nőegylet tagjai fánkot sütöttek a farsangolóknak. Az eseményt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége támogatta.

Pélmonostor

A HMDK pélmonostori alapszervezete az év folyamán számos összejövetelt, kulturális rendezvényt szervez. Nagy sikere van például az irodalmi-történelmi teadélutánoknak, amelyek elsősorban a felnőtteknek szólnak. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekekkel való foglalkozásra is, így tavaly egy magyar játszó- és alkotóműhelyt indítottak, ahol a különböző foglalkozások során a magyar népi hagyományokat is ápolják. Legutóbb farsangi összejövetelt tartottak a pélmonostori magyarok székhelyén, a kicsikkel Ferenc Ilić Emese óvónő, a csoport vezetője foglalkozott. A program itt is hasonlóképpen zajlott, különboző játékokkal tették tartalmassá a gyerekmaszkabált.

Eszék

Az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület már három évtizede szervez farsangi jelmezbált, a több évtizedes hagyományt idén sem szakította meg.

A mulatságra az egyesület székházában került sor, ahol Farkas Ibolya, az esemény főszervezője köszöntötte a vendégeket. A jelenlévők közül sokan öltöttek jelmezt, igazán kreatív kivitelezések születtek, feldobva a programot, amely a felvonulásukkal kezdődött. Majd a zsűri díjazta a legeredetibb ötleteket. Mind a jelmezverseny, mind a programban helyet kapó játékok legjobbjai értékes nyereményekben részesültek. A vendégeket vacsorával várták, a báli hangulatért pedig a Kopácsi Alkalmi Zenekar felelt.