Falugazdászként igyekszik tudását továbbadni a horvátországi magyar gazdáknak

306

A HMDK Gazdaköre továbbra is működteti a Kárpát-medencei falugazdász programot Horvátországban, decembertől még egy szakember, a laskói Lyubastyik András is segíti gazdálkodóinkat a tanácsadásban, valamint a gazdaszervezetet programjainak lebonyolításában.

A Kárpát-medencei falugazdász program keretében több mint száz külhoni szakember látja el fontos információkkal és a gazdálkodáshoz szükséges tanácsokkal a Magyarország határain túl élő magyar termelőket. A falugazdászok munkájának eredményeként a külhoni mezőgazdászok bekapcsolódhatnak az anyaországi kül- és belkereskedelembe is, a támogatások által pedig megerősödhetnek a határon túli magyar gazdaságok.

A falugazdászok egyik fontos feladata a gazdák továbbképzése, új technológiák és módszerek megismertetése, valamint a pályázati lehetőségek bemutatása, hiszen a modern gazdálkodóknak tartaniuk kell a lépést a korral, hogy versenyképesek maradjanak.

A tisztség betöltéséhez komoly követelményeknek kell megfelelni, közgazdász vagy mezőgazdasági diplomával rendelkező személyek jelentkezhettek a megbízatásra.

Lyubastyik András az állattenyésztés szakirányon diplomázott

A falugazdász-hálózatban 2016 óta partner a HMDK Gazdaköre is, kezdetben egy falugazdász állt a horvátországi magyar termelők rendelkezésére, ezt a feladatot ma már ketten látják el.

A laskói Lyubastyik András tavaly december óta tölti be a posztot. Az eszéki agrármérnöki szak állattenyésztés szakirányán szerzett diplomát.

– Mivel a családom mindig foglalkozott többek között állattenyésztéssel is, fiatalabb koromban ebben a szektorban láttam a jövőmet. Szüleim 25 hektáron termelnek gabonát, emellett zöldségtermesztéssel és sertéstenyésztéssel is foglalkoznak. Munkájukba hosszú évek óta besegítek, így komoly tapasztalatra tettem szert a mezőgazdaság terén. Falugazdászként igyekszem továbbadni tudásom, segítve a horvátországi magyar gazdákat – nyilatkozta lapunknak András. Hozzátette, Tarnai Attila kollégájával az elmúlt időszakban elsősorban a pályázatírásban és az adminisztrációs feladatok elvégzésében voltak a termelők segítségére.

A falugazdász-hálózat a HMDK Gazdaköre bellyei székházában működik, itt fogadják ügyfeleiket is minden munkanapon 8 és 16 óra között, kivéve azokat a napokat, amikor valamilyen szakmai programon vesznek részt.

András ezúton is arra kéri ügyfeleiket, lehetőleg előre egyeztessenek időpontot telefonon.

„Falugazdászként közösségünk képviselete megtiszteltetést és felelősséget jelent számomra”

A röpke néhány hónap alatt, amióta funkcióját betölti, számos rendezvényre és utazásra is sor került a falugazdász program keretében, ezeknek a lebonyolításával is sok időt töltöttek.

– A munkának ez a része számomra nagy megtiszteltetést és felelősséget jelent, mivel bárhova utazunk, a horvátországi magyarságot képviseljük – mondja András.

Részt vett a Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem elnevezésű rendezvényén a magyarországi Ágotafalván, a XIII. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon Budapesten, közreműködött a tanulmányutak és kirándulások szervezésében (AGROmashExpo mezőgazdasági gépkiállítás, nemesgörzsönyi böllérfesztivál), valamint a HMDK Gazdakör két programja – gazdabál és várdaróci kolbászfesztivál – lebonyolításában is.

A közeljövő sem lesz eseménymentes, tudtuk meg a falugazdásztól, hamarosan az újvidéki mezőgazdasági kiállításra szerveznek szakmai kirándulást, ezenkívül idén is megrendezik a búzaösszeöntési ünnepséget, a Parasztkonyha gasztronómiai fesztivált, illetve még számos más eseményre és szakmai programra kerítenek sort.