Vasárnap tartotta évi közgyűlését a várdaróci Vadkan/Vepar Vadásztársaság. Beszámoltak az elmúlt év történéseiről, és az idei évre szóló terveket is megvitatták.
Várdarócon 1967 óta működik önálló vadásztársaság (korábban Laskóval és Kopáccsal közös szervezetük volt). Összejöveteleiket, üléseiket és a vadászatok előtti gyülekezőket a falu közelében épített vadászházban tartják, az épületet saját erőből és támogatók segítségével igyekeznek folyamatosan korszerűsíteni. A 32 tagból álló vadásztársaság 1800 hektáros területen gazdálkodik.
– A vadászterületünk nem, de a vad életterülete csökkent, így ez a taglétszám pont megfelelő a területünkhöz. Nagyon jó a csapat, zömében helybéliek vagyunk, vagy a környék településeiről, nagy örömünkre sikerült az elmúlt években fiatalítanunk is, a tagság fele most már fiatal, így bízunk benne, hogy ők továbbviszik majd azt a munkát a jövőben, amelyet mi elkezdtünk – mondta id. Mékány Lajos, a vadásztársaság elnöke, aki a közgyűlésen beszámolt az elmúlt év történéseiről, fejlesztésekről, tevékenységükről.

Egy viszonylag jól felszerelt, vendégszobákkal is rendelkező háza van a várdaróci vadásztársaságnak. Pár évvel ezelőttig a fűtés okozott a téli hónapokban problémát, amit 2017-ben parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert támogatásával sikerült megoldani.
– Ezért nagyon hálásak vagyunk a képviselőnknek, aki a fűtés mellett más fejlesztéseinket is támogatta, ő most is részt vett a közgyűlésünkön, és további támogatásáról biztosított bennünket – mondta Mékány Lajos, aki hozzátette, hogy a következő nagy projektjük egy hűtőház építése lesz. A további tevékenységről szólva elmondta, hogy folytatják az eddigi munkát. Tavaly megtartották az első vadásztalálkozót, amelyből szeretnének hagyományt teremteni, ezt idén május 21-én rendezik, a helyszínről még nem döntöttek.
A vadásztársaság jó kapcsolatot ápol más társaságokkal, így az ülésen ott voltak a szentlászlói, a bellyei és a kopácsi egyesületek képviselői is.