Európa Garamszentgyörgyön – nemzetközi faluünnepen az újbezdániak

39

Az újbezdáni Kultúr- és Művészeti Egyesület idén is vendégszerepelt a Garamszentgyörgyön megrendezett „Európa településünkön” elnevezésű fesztiválon. A felvidéki magyar helység és az újbezdáni közösség évek óta ápol szoros kulturális kapcsolatot, amelyet közös fellépések és gasztronómiai bemutatók is erősítenek.

A Lévai járásában, Párkánytól 40 kilométerre északra található Garamszentgyörgy immár hagyományosan otthont ad annak a nemzetközi találkozónak, amelynek idén az „Európa településünkön” címet adták. Az esemény évről évre bővülő programkínálattal, kulturális találkozásokkal és gasztronómiai élményekkel várja a helyieket és a határon túli vendégeket.

A felvidéki önkormányzat évekkel ezelőtt vette fel a kapcsolatot az újbezdáni kultúregyesülettel, amely idén is részt vesz a rendezvényen. Horvát Ibolya, az újbezdáni Kultúr- és Művészeti Egyesület elnöke kiemelte: örömmel tesznek eleget a meghívásnak, hiszen a közös fellépések erősítik a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatrendszert.

– Nagyon szép és színes programmal készültek a szervezők. Kórusunk ismét bemutatkozott a szabadtéri színpadon, és gasztronómiai kínálatunkkal is hozzájárultunk a rendezvény sikeréhez, így ismét nagyon szép és tartalmas négy napot töltöttünk a Felvidéken– mondta Horvát Ibolya.

A rendezvényen kísérőprogramokkal várták a látogatókat: volt népi mesterségek bemutatója, tematikus kiállítások, sportversenyek, és közös vízitúra is színesítette a kínálatot. A parkban Európai Gasztro Udvar nyílt, ahol a részt vevő országok ízei kötik össze a látogatókat.

A gálaműsorban a több országból érkező fellépők mutatták be kulturális örökségüket az újbezdániak mellett: Magyarországról Pécsvárad, Dunaszekcső és Nyíregyháza képviseltette magát, de érkeztek vendégek Csehországból, Erdélyből és Kárpátaljáról is.

A garamszentgyörgyi esemény nem csupán kulturális és zenei élményt kínál, hanem fontos találkozási pont a Kárpát-medencei magyar közösségek számára. A szervezők célja, hogy a határokon átívelő kapcsolatok révén erősödjön a közös identitás és gazdagodjon a kulturális párbeszéd.