Etnoszemle Fiumében

129
08-rijeka-etno-237

Rijeka – Az isztriai városban sorrendben immár a 15. etnoszemlére került sor a hétvégén. A városban élő más kisebbségek mellett ottani nemzettársaink is bemutatták hagyományaikat.

A HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei alapszervezete is képviseltette magát a hétvégén megtartott 15. rijekai Etnoszemlén. A rendezvény keretében a városban élő nemzeti kisebbségek képviselői prezentálták hagyományaikat az érdeklődők népes tábora előtt. A rijekai magyarokhoz ezúttal magyarországi vendégek érkeztek, akik magyar népviseletüket és tánchagyományukat mutatták be.

– Soproni vendégeket köszönthettünk az idei etnoszemlén, akikkel nagyon jó kapcsolatot ápolunk. A Testvériség táncegyüttesről van szó, amelynek a tagjai fantasztikus programot adtak elő, és hatalmas sikert arattak. Egyesületünk minden évben részt vesz a szemlén. Általában vendégfellépőket hívunk ezekre az alkalmakra, és büszkén mondhatom, hogy a magyar műsor az egyik legkedveltebb része a rendezvénynek – nyilatkozta lapunknak Viola Éva, a Tengermelléki-fennsíki megyei alapszervezet elnöke.

A soproniak három, Csoltói József által betanított koreográfiával léptek közönség elé.