Karácsonyi és évzáró programjaink Baranyától a tengermellékig

176

Adventi estek, télapóvárások, évzáró műsorok tették tartalmassá és hangulatossá a decembert; magyar szervezeteink méltóképpen búcsúztak a 2022-es esztendőtől.

Eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület

Az eszéki magyarságot összefogó Népkör MKE december 16-án szervezett adventi koncertet. Az egyesület vegyes kara adott elő alkalmi énekeket, a műsort néhány szólóének is gazdagította. A rendezvényt Császár Zoltán eszéki magyar konzul is megtisztelte jelenlétével.
December 17-én pedig adventi vásárnak adott otthont az egyesület székháza a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával, a program keretében csomagosztásra is sor került.

Haraszti

A Haraszti Ifjúsági Egyesület immár hatodik alkalommal rendezte meg Adventi varázslat című ötnapos ünnepi rendezvénysorozatát. Minden nap újabb meglepetést hozott – karácsonyi díszbe öltöztették a faluközpontot, a gyerekeknek kézműves alkotóműhelyeket és karácsonyi moziestet is tartottak, az utolsó napokon meg alkalmi műsorra került sor: a gyerekek az alkotóműhelyeken betanult alkalmi előadást mutatták be a színpadon. Produkciójukat a Télapó jutalmazta meg. Az adventi est inkább a felnőtt korosztálynak szólt: tea és forralt bor mellett hangolódtak az év legszebb ünnepére. Csiszár Norbert, az egyesület vezetője lapunknak elmondta, a legidősebb korosztályról sem feledkeztek meg, süteményt osztottak a falu szépkorú lakosainak.

A Haraszti Ifjúsági Egyesület programsorozatát a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.

Hercegszőlős

Hercegszőlősön a HMDK helyi alapszervezete felel a magyarság összefogásáért. Kettős Líviától, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, a korábbi években az Anna-bálok váltak hagyományos programjukká, ehelyett szervezték meg decemberben az évzáró bált, melyen a kórógyi Aranycsárdás zenekar felelt a jó hangulatért. Kiállítást is rendeztek az év végén, amely az anyaországot „hozta közelebb“ a résztvevőkhöz, a falu magyar gyerekeit pedig karácsonyi csomaggal lepték meg.

A hercegszőlősi HMDK-alapszervezet rendezvényeit a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Szentlászló

Téli hagyományok címmel rendezett gasztronómiai programot a szentlászlói HMDK-alapszervezet és a Rozmaring Egyesület karácsony előtt. Kelemen Dezső elnök lapunknak nyilatkozva elmondta, rendezvényük korábban a disznótoros hagyományok bemutatására épült, a változatosság kedvéért idén azt prezentálták, hogy hogyan készül a tradicionális szentlászlói töltött káposzta, desszertnek pedig fánkot sütöttek.

A programra a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával került sor.

A szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület tagjai egy karácsonyi gálaműsorral zárták az évet, amelyben az egyesület különböző szekciói vettek részt. Az ünnepi hangulattal átitatott estét táncok, énekek és szavalatok tették még színesebbé.

Várdaróc

December 17-én Advent a Tájházudvarban címmel tartott karácsonyi rendezvényt a Várdaróc Magyar Kultúregyesület. A program helyszínéül a helyi tájház szolgált, amellyel a szervezők célja, hogy újra élettel töltsék meg az egykori iskolaudvart. A gyerekek számára kézműves foglalkozást rendeztek, és megérkezett a Télapó is, hogy kiossza ajándékait. A késő délutáni órákban vette kezdetét az adventi zenés est, amelyen már a felnőttek népesítették be a kidíszített tájházudvart, hogy forralt bor, tea és sült kolbász mellett hangolódjanak az ünnepekre. A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.

Split

A HMDK Split-dalmát megyei alapszervezete decemberben rendezte meg a sorrendben ötödik magyar bálját, melynek programját kultúrműsor tette színesebbé: a házigazda Dankó Pista Népdalkör és a pélmonostori HMDK-alapszervezet Csillagszemű gyermektánccsoportja lépett fel, majd a báli mulatságon a Kopácsi Alkalmi Zenekar húzta a talpalávalót. A rendezvény keretében karácsonyi csomaggal ajándékozták meg a legkisebbeket. A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács, Split-Dalmát megye és Split városa támogatták.

Kiskőszeg

A Duna-parti faluban két karácsonyi műsort is tartottak: december 16-án az Island Pirates Mc motoros klub rendezte meg Karácsonyi falu című hagyományos programját, 17-én pedig a helyi HMDK-alapszervezet ünnepi évzárójára került sor a kultúrotthonban. Az est fellépői a helybéli tánccsoportok voltak: a megalakulásának évfordulóját ünneplő Kisasszonyok és Legények Tánccsoport, valamint az egyesület gyermektánccsoportja, a pécsi Hangerdő Társulat pedig Jézuskaváró címmel adott elő színjátékot.

A Bethlen Gábor Alap, a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Darázsi járás támogatásával megvalósult program télapóvárással ért véget.

Kopács

A HMDK kopácsi alapszervezetének hagyományőrző csoportja Régmúlt karácsonyok címmel rendezte meg ünnepre hangoló programját. A régi szokások közé tartozik a kántálás is: a gyerekek házról házra jártak és énekeltek.

Erre most a kopácsi Magyarok Otthonában került sor, de a csomagosztás sem maradt el a gyerekek műsora után. A felnőtteknek a szokásos adventi gasztronómiával kedveskedtek a szervezők.

A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács, Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, az eszéki Magyar Főkonzulátus, valamint a falu civil szervezetei támogatták.

Laskó

A Laskói Ifjúsági Egyesület és a helyi HMDK-alapszervezet a Vitéz-tájháznál rendezett adventi estet december 20-án. Az esemény gasztronómiai kínálatát itt is sült kolbász, forralt bor és mézeskalács alkotta, a szervezők karácsonyi dallamokkal fokozták az ünnepi hangulatot.

A laskóiak rendezvényét is meglátogatta a Télapó, minden gyerek csomagot kapott (tizennégy éves korig). A laskói adventi estet a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.

Újgrác

A HMDK újgráci egyesülete december 16-án tartotta évzáró ünnepségét, amelyre ellátogatott a Télapó is, hogy megajándékozza a jelenlévő gyerekeket. A színpadon az egyesület énekkara adott karácsonyi alkalmi műsort. A fellépés után társalgással, közös nótázással folytatódott az est.

Fiume

A HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei szervezete a baráti kapcsolatok ápolása jegyében rendezte meg adventi programját. Az egyesület tagjai közös vacsorával ünnepeltek, forralt borral koccintottak.

Pélmonostor

A HMDK pélmonostori alapszervezete december 22-én adventi gálaestet tartott, a színvonalas rendezvénynek a városi moziterem adott helyet. Az előadáson részt vett Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, Tomislav Rob, Pélmonostor polgármestere és Császár Zoltán eszéki magyar konzul is.

Parlamenti képviselőnk köszöntőjében elmondta, hagyományteremtő céllal szervezték a gálát, hogy az újabb lehetőséget biztosítson a legkisebbek számára munkájuk eredményének a bemutatására. Császár Zoltán is gratulált magyar egyesületeinknek az aktív munkához, majd a fellépőké volt a színpad: a HMDK pélmonstori alapszervezetének Csillagocskák és Csillagszeműek tánccsoportjai adtak elő hangulatos karácsonyi műsort. A Télapó ide is hatalmas puttonnyal érkezett, hogy ajándékával fejezze ki dicséretét a gyerekeknek a szereplésükért.

Dályhegy

A dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület is szervezett karácsonyi koncertet, amelyen alkalmi versek és énekek hangzottak el, a gyerekekkel közösen díszítették fel a karácsonyfát, és csomagosztásra is sor került. Hugyik Irénkétől, az egyesület egyik aktivistájától megtudtuk, ünnepi programjuk részét képezte a betlehemezés hagyományának felelevenítése; a fiatalok a betlehemi díszlettel és kosztümökben járták körül a falut, hogy megosszák jókívánságaikat a szent ünnep alkalmából.

A dályhegyiek karácsonyi koncertjüket a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósították meg.

Kórógy

A Kórógy Hagyományőrző Egyesület is tartott évzáró műsort, az ünnepek alkalmából itt is megajándékozták a falu gyerekeit, a csomagokat a Tordincei járás támogatásából vásárolták.

A műsor után társalgásra került sor forralt bor, tea és sült kolbász mellett. A kórógyiak programját a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.

Újbezdán

Az újbezdáni Művészeti és Művelődési Egyesületnél is aktívan telt a december, hangulatos adventi estjükről már korábban írtunk. Ezenkívül karácsonyi műhelyfoglalkozásokat is tartottak gyerekeknek Kreatív kuckó néven, Pintér Judit óvónő vezetésével, melyek során többek közt mécsestartót, képeslapot készítettek a kicsik. Az egyesület egyedi színfoltot hozott a faluba Adventi naptár című programjával, melynek keretében arra buzdította a lakosokat, öltöztessék karácsonyi díszbe utcára néző ablakaikat, karácsonyig naponta mindig másik ablakról került fel fotó az egyesület Facebook-oldalára.

Ójankovác

Az Ójankováci Magyar Hagyományőrző Egyesület adventi kórusszemlét rendezett, melyen a hazaiakon kívül a vukovári, vinkovcei, várdaróci és szentlászlói énekkaraink adtak elő karácsonyi énekeket. A házigazda egyesület gyermektánccsoportja is színpadra lépett néptánckoreográfiával, valamint alkalmi produkcióval is.

Végezetül ide is bekopogott a Télapó, a csomagosztásra a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzat támogatásával került sor. A szemlét pedig a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.

100 év szerelem

December 14-én a Group ’n’ Swing zenekar mutatta be az eszéki Horvát Nemzeti Színházban a Száz év szerelem című produkciót, ami az elmúlt 100 év népszerű magyar szerelmi slágereit dolgozza fel egy kétfelvonásos musical-előadásban. A zenei korszakokat a század legismertebb magyar táncdalai elevenítették meg a keringőktől a tangón, a swingen, a rock and rollon, a diszkón át a pop, a rock és a funky zenei világáig. Az adott kor férfi-női viszonyát, szerelmét és harcait összetépett búcsúleveleken, békebeli vallomásokon és a forradalom idején írt szerelmes üzenetváltásokon keresztül ismerhette meg a néző. Az ünnepi hangulatot megalapozó előadásra Magyarország zágrábi nagykövetsége és a Liszt Intézet közös szervezésében került sor.

Karácsonyi Kalendárium

A városi koncertsorozat egyik különlegességének számított a pécsi Pannon Filharmonikusok Karácsonyi Kalendárium című hangversenye, amelyet a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusával együtt adott az eszéki Szent Péter és Pál katedrálisban. A koncertre Magyarország eszéki főkonzulátusa szervezésében december 17-én került sor, melyet Howard Williams vezényelt Najbauer Lóránt baritonkísérete mellett. A repertoáron oratóriumi énekek, cappella kórus- és zenekari művek, népszerű karácsonyi szerzemények, csodás szakrális művek szerepeltek ugyanarra a témára – a télre.

Swingle Bells

Zágrábban adott egyedülálló karácsonyi koncertet a budapesti Group ‚n’ Swing együttes. A Magyarország zágrábi nagykövetsége és a Liszt Intézet közös szervezésében létrejött koncerten a szvingkorszak legnagyobb slágerei csendültek fel. A 16 éves Group’n’Swing Band, amely a rangos Fonogram-díjat is megkapta, a szakma és a közönség egyöntetű elismerését is elnyerte. Koncertjeiket a kiváló zenei minőség, a gyors koreográfia, a végtelenül jó hangulat és a közönséget meghódító pozitív energia jellemzi.

Ajándékcsomagok a HMDK-tól és az Eszék-Baranya megyei kisebbségi önkormányzattól  

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és az Eszék-Baranya megyei magyar kisebbségi önkormányzat idén is ajéndékcsomaggal lepte meg a közigazgatási egység magyarul tanuló diákjait, összesen 600 csomagot osztott ki a magyar tannyelvű iskolákba és fakultatív magyarórákra járó diákok között. Az ajándékozás célja az örömszerzésen túl az, hogy ösztönözzék a diákokat az anyanyelven való tanulásra.

Pélmonostor város magyar kisebbségi önkormányzata is minden év végén megajándékozza a magyar gyerekeket, idén összesen 101 csomagot osztott ki a helyi anyanyelvápoló diákok, valamint a HMDK pélmonostori alapszervezetének  legfiatalabb tagjai között.

Nyugat-Szlavónia

Belovár-Bilogora megye magyar kisebbségi önkormányzata mindig is fontosnak tartotta a megyében élő, magyarul tanuló gyerekek támogatását, hiszen ők fennmaradásuk zálogai. Többször is megajándékozzák őket évente, hol taneszközökkel, hol pedig édességekkel.

Ez a gesztus karácsonykor sem maradt el, a csomagokat Berkes Zlata, az önkormányzat vezetője, valamint a testület tagjai személyesen kézbesítették az iskolákba. A megyei önkormányzat és a HMDK „télapója“ a Nagypiszanicai Magyarok és a Dežanovaci Magyarok Egyesületéhez is ellátogatott, hogy e szervezetek legfiatalabb tagjainak örömet szerezzen.