Erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország

0
18

Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt – mondta az Országgyűlés alelnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) családi napján.

Latorcai János (KDNP) köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt évek kormányzati intézkedései komoly segítséget jelentettek a családoknak, az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv pedig további elemekkel erősíti a nemzetközi színtéren is példaértékű és egyedülálló magyar családpolitikát. Ezért bíznak abban, hogy pár éven belül számottevően nőhet a magyar gyerekek száma az országban és határon túl is – tette hozzá.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a kormány döntései meghozatalakor mindig egy nemzetben gondolkodik, éljenek a magyarok bárhol is a világon.

Latorcai János

Emlékeztetett, 2018 a külhoni magyar családok éve volt, amikor programjaikkal mintegy 6500 családot és 10 ezer gyermeket értek el szerte a Kárpát-medencében, idén pedig a külhoni magyar gyerekek évét hirdették meg.

Kitért arra is, hogy az Országházban elsősorban a törvényhozás munkája zajlik, de fontos az is, hogy a különböző ünnepek alkalmával a családokat is vendégül lássák, ezért hívtak meg a szombati programra 600 gyereket, akik közül 500-an határon túlról érkeztek.

Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke örömét fejezte ki, hogy a kormány határozottan a családok mellett áll, és a magyar fiatalok is családban képzelik el a jövőt.

A családi nap a felsőházi teremben demográfiai konferenciával folytatódott.