Erdélyi magyar szervezet tagjai jártak nálunk

149
06-EMKE-Vukovaron-2

A HMDK vezetősége a múlt pénteken bellyei székházában fogadta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tagjait. A találkozó a pécsi Határon Túli Magyarságért Alapítvány szervezésében jött létre.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tagjait Bellyén Jakab Sándor és Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és ügyvezető elnöke üdvözölte. A találkozó első részében a vendégek a horvátországi magyar érdekvédelmi szervezet tevékenységéről, céljairól hallhattak beszámolót, majd a vendéglátók elkalauzolták őket Vukovárra is. Először a Vukovári Magyar Otthonba látogattak el, majd a vukovári emléktemetőbe, és ott koszorút helyeztek el a ’91-es honvédő háborúban elhunytak tiszteletére állított emlékműnél.

Jankovics Róbert, HMDK ügyvezető elnöke elmondta, hogy nagyon hasznos volt a találkozó az erdélyi magyar szervezettel, amely a kapcsolatépítésen túl tapasztalatcserére is alkalmat adott.

– Bízom benne hogy ez a találkozó egy hosszú együttműködésünk első lépése volt. Bokor Bélának, a Határon Túli Magyarságért Alapítvány elnökének pedig köszönjük a közreműködést – nyilatkozta Jankovics Róbert.

Az EMKE, a romániai magyar közművelődés ernyőszervezete 1885-ben alakult meg Kolozsváron, de tevékenységét 1948 és 1990 között kénytelen volt szüneteltetni. Az 1991-ben újraalapított szervezet célja a romániai magyarság anyanyelvű műveltségének ápolása, terjesztése és koordinálása.

 

 

{fcomments}