Emlékkel a szívben, közösségben az úton

18

Több mint százötvenen gyűltek össze Bonyhádon, hogy közösen emlékezzenek egy kivételes személyiségre. A Potápi Árpád Emléktúra nemcsak tisztelgés volt, hanem közösségépítő élmény is. A határokon túlról is érkeztek a néhai államtitkár tisztelői.

Nagy érdeklődés mellett zajlott le szombaton a Völgység székhelyén a Potápi Árpád Emléktúra. A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet szervezésében, a Potápi Árpád János Alapítvány közreműködésével zajló rendezvényre mintegy százötvenen jelentkeztek. Nemcsak vármegyénkből, az országból, hanem a határon túlról is, jelezve, hogy a néhai nemzetpolitikai államtitkárnak nem csak Magyarországon van rengeteg tisztelője.

Potápi Árpád Emléktúra, koszorúzással

A bonyhádi Perczel-kúria udvarán délelőtt tartott megnyitón a turistaegylet képviseletében Moys Zoltán köszöntötte a jelenlévőket, majd ugyanígy tett Csibi Krisztina országgyűlési képviselő, Potápi Katalin Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere. A részvevők között volt Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója és dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is. Ugyancsak jelen volt, illetve teljesítette is a tizenhat kilométeres túrát Vizin Balázs.

A természetjárók egyébként választhattak a már említett tizenhat kilométeres, vezetett emléktúra, illetve a hosszabbik, harminc kilométeres teljesítménytúra között. A szervezők szintidőt nem határoztak meg, így tehát mindenki a saját tempója szerint haladhatott.

Valamint emlékezhetett is, mert természetesen ez is célja volt a rendezvénynek. Nemcsak azért, mert a résztvevők elhelyezték a tisztelet koszorúit és mécseseit Potápi Árpás János bonyhádi sírján, hanem azért is, mert ennek a területnek szinte minden pontja a természetet kedvelő néhai államtitkárt idézte.

Hazajáró az egyletünk neve, és kijelenthetjük, hogy Potápi Árpád János valahol ugyancsak hazajáró volt – mutatott rá Moys Zoltán. – Hiszen akárcsak mi a műsorunkkal, ő is bejárta nemcsak Magyarországot, de keresztül-kasul az egész Kárpát-medencét. Erdélyt és a Felvidéket is, tehát azokat a területeket, ahonnan most is érkeztek, ide, Bonyhádra túrázók. Ez a hagyományteremtés szándékával útjára indított kezdeményezés azt is célozza, ami Potápi Árpád János számára is mindig kiváltképp fontos volt: az, hogy építsünk közösséget, erősítsük a magyarságot. Azt gondolom, hogy ha valahonnan felülről néz bennünket, akkor most lemosolyog ránk. (Forrás: teol.hu)