A belovári IV. Általános Iskola szervezésében először került sor szépolvasási versenyre a megyei magyar kisebbségi önkormányzat, valamint a Profil-Klett és a Školska knjiga kiadóvállalat támogatásával.
A magyar abban a régióban már idegen nyelvnek számít. A szókincs bővítésének egyik módja, hogy minél többet olvassunk az adott nyelven. A hangos olvasás pedig erősíti az emlékezést. Ez volt a célja az első magyar szépolvasási versenynek, amit Šolaja Dolores angol-magyar szakos tanár ötlete alapján szerveztek meg. Elsőként a belovári IV. Általános Iskola tanulói versenyeztek két kategóriában, külön csoportot alkotva az alsósok és felsősök. A verseny a tervek szerint megyei szintű lett volna, és az első három helyezett továbbjutott volna a megyei versenyre, de ennek folytatására majd csak akkor lesz lehetőség, ha a koronavírus megfékezése érdekében hozott rendeletek (iskolabezárás) már nem lesznek érvényben.