Idén is gyerekzsivajtól volt hangos a Balaton-parti Zánka. A HMDK szervezésében több mint félszáz fiatal tölthetett el öt élményekben gazdag napot az Erzsébet Üdülőközpont és Táborban. A program a kikapcsolódás mellett a közösségépítésre és a magyar nyelvi környezetben szerzett közös élményekre is lehetőséget adott.
A Drávaszögből és Szlavóniából érkező gyerekek négy kísérővel utaztak a Balaton északi partjára, ahol vasárnaptól péntekig változatos programok várták őket. A közel 210 hektáron elterülő zánkai tábor Közép-Európa egyik legnagyobb ifjúsági táborhelyszíne, amely a 2021-ben befejezett átfogó felújítás óta modern környezetben fogadja a fiatalokat. Az Erzsébet-táborok évről évre magyarországi és külhoni gyerekek ezreinek kínálnak tartalmas nyári kikapcsolódást. A programok összeállításánál fontos szempont, hogy a táborozók ne csupán szórakozzanak, hanem új dolgokat is kipróbálhassanak, közösségi élményeket szerezzenek és új barátságokat kössenek.
A horvátországi csapat számára sem volt hiány mozgalmas pillanatokból. A sport és az egészséges életmód mellett kulturális, művészeti, tudományos, kézműves és hagyományőrző foglalkozások közül választhattak. A sportvetélkedők és a táncház különösen népszerűnek bizonyultak, de a tematikus programok is sok élményt tartogattak számukra. A közösen eltöltött napokat a balatoni nyár hangulata még élvezetesebbé tette.

– Nagyon elégedettek vagyunk a táborral, a szervezés és a programkínálat is kiváló volt. A gyerekek változatos foglalkozásokon vehettek részt, és különösen élvezték a sportvetélkedőket és a táncházat. A csapatunkból a gyerekek számos aranyéremmel tértek haza, egyéni és csapatversenyekben egyaránt kimagasló eredményeket értek el. Teljesítményükre méltán lehetünk büszkék. Biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodtak – mondta lapunknak Kuruc Veronika, a horvátországi csoport egyik kísérője.
A HMDK számára továbbra is fontos, hogy a horvátországi magyar fiatalok bekapcsolódhassanak az Erzsébet-program nyári táborozásaiba. A zánkai napok ugyanis jóval többet jelentenek egy balatoni kirándulásnál: lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyerekek magyar nyelvi környezetben, más külhoni és anyaországi fiatalok társaságában szerezzenek közös élményeket. Ezekből pedig nemcsak nyári emlékek, hanem akár hosszú távú barátságok is születhetnek.
















