Újabb és újabb botrányos ügyletekre derül fény: a Večernji list napilap most a Mala Kapela alagút számláit vette górcső alá. A napilap szerint az egész történetben már az gyanús, hogy a munkát végző cég, a Konstruktor először 1,6 millióra állított ki számlát ún. rendkívüli munkákra a Dugopolje és Ravče közötti alagút építésénel, aztán rövid időn belül ezt a számlát visszavonta, és a következőn már 4,7 millió szerepelt, míg végül a HAC (Horvát Autóutak) erre a célra 6,88 milliót hagyott jóvá.
Az Mala Kapela alagút felszereléséről szóló szerződésből az is kiderül, hogy egy-egy tétel jóval alacsonyabb volt, mint a Dugopolje-Ravče közöttiben. Így ez utóbbiban az Exit feliratú tábla 8000 ezer kúnába került, míg ugyanezért a Mala Kapela felszerelésekor 4000, illetve 6000 kúnát számláztak le. A napilap azt is közli, hogy egy tábla felrakásához egy lyuk kifúrása 70 kúnába került. De a pihenőhelyek is csillagászati összegekbe kerültek: a Mosor nevűre még 10 millió kúnát húztak ki pluszban a Horvát Autóutaktól, és volt olyan WC, ami 1,7 millió kúnába került. Ezek ismeretében nem kell azon csodálkozni, hogy az autópályadíjak rekordmagasak maradnak.