Eljött a farsang ideje

0
57

Hosszú idő után idén először szerveztek farsangi mulatságot a kői magyarok. Az álarcosbál iránt nagy volt az érdeklődés, szinte minden korosztály képviseltette magát. A farsangi mulatságoknak Sepsén is nagy hagyománya van.

A Hercegszőlősi járás legkisebb magyar településéről, Kőről mostanában viszonylag keveset lehet hallani. A ma már alig száz lelket számláló, nagy múlttal rendelkező településen mindezek ellenére egy megmaradni akaró, magyar közösség él, melynek tagjai ragaszkodnak kultúrájukhoz és hagyományaikhoz. Ennek szellemében szervezték meg idei farsangi báljukat is, melyre az egész környékről érkeztek maszkák. A vidám mulatságnak a református templom mellett álló kultúrotthon adott helyet, mely szinte megtelt.

– Az utóbbi időben Kőben nemigen voltak mulatságok, ezért úgy gondoltuk, hogy a farsangi időszak kiváló alkalom arra, hogy szervezzünk valamit. Mint bebizonyosodott, jó ötlet volt a maszkabál, hiszen sokan összejöttünk, hogy egy hangos vigalommal elűzzük a telet –  mondta Hossain Lídia, a bál főszervezője, aki hozzátette, nagyon elégedett a rendezvénnyel.

A kői mulatságot a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége támogatta.

Sepsét is birtokba vették az álarcosok

A farsangi mulatságoknak Sepsén is nagy hagyománya van. Az idei, felettébb jó hangulatú „kismaszkabált” a faluban működő általános iskola szervezte a kultúrotthonban, ahol összesereglett a sepsei gyerekek minden korosztálya. A vasárnap délután megtartott, gyerekeknek szóló bulin a bohókás játékok és álarcostáncok is hozzájárultak a jókedvhez.