Elhunyt szeretteinkre emlékezünk

Mindenszentek ünnepe, halottak napja

59

Apró és nagy virágú, színes és fehér krizantémokkal teltek meg a piacok, a terek és természetesen a sírok. A mindenszentek és halottak napján a temetőket emlékezők lepték el, kezükben kisebb-nagyobb virágcserepekkel, táskájukban gyertya, szívükben szép emlékek és szomorúság. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk.

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a pedig halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

Mindenszentek

Mindenszentek napja a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. Minden olyan üdvözült közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium név szerint nem emlékezik meg róluk. November első napja a megemlékezés napjaként a VIII. században, 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette, 844-ben.

Halottak napja

A halottak napja jóval későbbi eredetű, mint a mindenszentek ünnepe. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban, és a XIV. században vált általánossá. A november 2-i halottak napja Szent Odilo clunyi apáttól (962-1048) ered. Ő ezt az emléknapot a cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Magyar területeken szokás ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Virágokat, koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Mivel sokáig úgy tartották, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Egy néphit szerint azt, aki virágot szakít a sírról, elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére.

Krizantém, a temető virága

Európa-szerte a krizantém a sírkertek virágaként a gyászt, a kegyeletet jelképezi. A virágszimbolikában a krizantémot a hosszú élet, a halhatatlanság, a boldogság, az öröm, az optimizmus, az igazság, a testi-lelki pihenés, a kitartás, az erényesség és az előkelőség szimbólumaként is megtaláljuk. Kínában a nyugalmat, a szépséget és a magányosságot is szimbolizálja. A fehér virágú krizantém kifejezetten az emlékezést, a vörös a sírig tartó szerelmet jelképezi. A novemberi ünnepnek és a temetők díszítésének állandó részévé vált. A virágkertészek az évnek ebben a szakában szinte kizárólag ezzel foglalkoznak, készülődve az ünnepi keresletre. Hónapokon át nevelik, hogy aztán néhány nap alatt elvigyék tőlük a vásárlók. Halottak napján aztán virágba borulnak a temetők, és ez az időjárási viszontagságokat jól tűrő növény a kopár télben is a színeivel ellensúlyozni tudja az elmúlás szomorú hangulatát.