A csengőszó ezúttal a diákévek utolsó napjaira hívta fel a végzősök figyelmét: a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban (Eszék) idén 15 középiskolás tanuló ballagott.
Megint egy új korosztály számára ért véget a középiskolai diákélet. A végzős osztályok már hónapok óta készültek erre az alkalomra, amely jelentős mérföldkő az életükben.
Az ünnepélyes búcsú után a végzősök átadták a vándorbotot az utánuk következő osztályoknak, ők pedig virágot kaptak, tarisznyát és sok bölcs tanácsot az osztályfőnököktől, tanáraiktól és az igazgatótól.
A gimnazistákra persze vár még egy nagy megmérettetés, az érettségi, ami júniustól július végéig tart majd. Sok szerencsét kívánunk nekik hozzá!
Az érettségizőknek négy kötelező tárgyból kell vizsgázniuk: horvát és magyar nyelvből és irodalomból, idegen nyelvből, valamint matematikából.
