El Día: visszautasítja a számítógépes bizonyítékokat Tóásó Előd

245
lathatar-elod-toaso

Nem ismerte el a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd azoknak a „számítógépes bizonyítékoknak” a hitelességét, amelyeket a Bolíviában ellene és 38 társa ellen folyó, úgynevezett terroristaperben hozott fel az ügyészség – írta pénteken az interneten közzétett híranyagában az El Día című Santa Cruz-i napilap.
A cikkből kiderült, hogy Tóásó szerint csak kitalálás az állítólag közte és a csoport vezetőjének tartott, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo között folyt levelezés, amelyet az ügyészség mutatott be. Egyik érvnek az informatikus végzettségű vádlott azt hozta fel, hogy a szóban forgó elektronikus üzenetek a Hondurasra vagy a hawaii Honolulura utaló .ho végződést tartalmazták, nem pedig a magyarországi üzenetekre jellemző .hu végződést.
A lap szerint Tóásó Előd vallomásában arról is beszélt, hogy nem ismeri azt a rendőrségi informatikus-szakértőt, aki ellenőrizte a vádlottaktól elkobzott és önkényesen feltört számítógépeket. Hozzátette, hogy nem vett részt a gépeken található tartalmak megnyitásakor tartott meghallgatáson sem.
A bolíviai kommandósok 2009. április 16-án az akkor a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában – a hivatalos verzió szerint – lelőtték a bolíviai születésű Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadićot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták.
A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét a bolíviai törvények értelmében már rég szabadon kellett volna engedni, mivel 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban.
Az El Día friss cikke megemlítette: Tóásó Előd arról is panaszkodott, hogy a Las Américasban végrehajtott művelet után ellopták két hitelkártyáját. Sergio Céspedes ügyésztől pedig a bolíviai lap azt idézte, hogy a hatósági akciót túlélő két vádlott, Tóásó és Tadić vallomása több ponton ellentmondott egymásnak, például arra vonatkozóan, milyen céllal érkeztek a dél-amerikai országba.

{fcomments}