Együtt ünnepeltük Európa napját

158
09-eurpa-nap5

Eszék – A vasárnapra eső május 8-ára, Európa napjára egész napos kultúrprogrammal, kirakodóvásárral, koncertekkel készültek a szervezők: a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Eszék városa és a budapesti Hungarofest. A rendezvényre Eszék óvárosi főterén került sor.

Az Európa-nap mára európai szimbólummá vált, az EU zászlójához, himnuszához és egységes valutájához hasonlóan az Európai Unió politikai egységét jelképezi.

A jeles nap alkalmából olyan rendezvényekre, fesztiválokra kerül sor, amelyek Európát közelebb viszik a polgárokhoz, az Unió népeit pedig egymáshoz. Többek között ez volt a célja a hét végi rendezvénynek is, amikor a magyar EU-elnökség alkalmából a budapesti központi ünnepséggel egy időben még hét határon túli városban, köztük Eszéken is szerveztek ünnepséget.

Az eszéki program célja a város és a régió európai értékeinek, valamint a magyarok és a horvátok együttélésének a bemutatása volt. Erről szólt az ünnepséget megnyitó szónokok köszöntője is: Krešimir Bubalo, Eszék polgármestere és Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet is a két nemzet békés együttélését és a két ország jó kapcsolatát hangsúlyozták. A külképviselet vezetője azt is hozzátette, úgy véli, Horvátország csatlakozási folyamata hamarosan sikeresen befejeződik, és ez lehet az utolsó Európa-nap, amit nem uniós országként szervezhet, és hogy a magyarok szerint Horvátország helye az unióban van. Jakab Sándor, a HMDK elnöke jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánt a résztvevőknek.

 

Egész napos program

A szabadtéri színpadon sorra mutatkoztak be az előadók, a művészeti együttesek. Elsőként az eszéki Gyermekszínház színészei Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című világhírű művének színpadra írt változatából mutattak be egy részletet. Majd horvát és magyar kórusok, tánccsoportok léptek a pódiumra: az eszéki Lipa kórus, az eszék-rétfalusi Népkör, a dárdai magyar kultúregyesület, a Željezničar horvát kultúregyesület, a pélmonostori horvát művelődési egyesület, a Kalapos zenekar, Dezső Regina, a szentlászlói és a laskói Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a HMDK csúzai Csárdás ifjúsági tánccsoportja, a Várdaróc Magyar Kultúregyesület, a haraszti Ady Endre Magyar Kultúregyesület, a kopácsi Arany János Kultúregyesület, valamint a HMDK újgráci egyesületének népi tánccsoportja, a Vukovári Magyarok Egyesületének és az újbezdáni kultúregyesület énekkara, valamint az Alfalusi Vegyes Kar. A koraesti órákban pedig a Wasted Generation és a kórógyi Aranycsárdás zenekar váltotta egymást a színpadon, az est zárásaként pedig Miroslav Škoro koncertjére került sor.

Az egész nap zuhogó eső  miatt jóval kevesebben látogattak ki az óvárosi főtérre, mint az várható volt, a szervezők viszont ennek ellenére is elégedettek lehetnek, mert a több hetes előkészület után egy színvonalas programot hoztak tető alá.

A vasárnapi Európa-napot régiónkban igazán azok élvezhették, akik végignézték a Duna Televízió nyolcórás közvetítését, amelynek köszönhetően az eszéki mellett még hat ország egy-egy városának rendezvényébe lehetett bekukkantani.

09-EUROPA-NAP

09-Eurpa-nap-aktivistak

09-eurpa-nap1

09-eurpa-nap6

09-eurpa-nap4