Ez abból is látszik, hogy mind többen látogatják az eszéki Caritas óvárosi raktárát. A Caritasnál jelenleg több mint 1500 szociális segélyre jogosult személyt tartanak nyilván, nagy részük eszéki, de sok az olyan is, aki a Baranya-háromszögből jár be időnként. Mirjana Béagus, a Caritas igazgatóhelyettese a Glas Slavonije napilapnak elmondta, gondviseltjeiknek havonta egyszer van joguk felkeresni a raktárt. A legtöbben ruháért, cipőért vagy élelmiszerért járnak ide. Főleg a gyerekruhákat keresik, így az igazgatóhelyettes hozzátette azt is, hogy szívesen vesznek fölajánlásokat is. Erre hetente két alkalommal van lehetőség, hétfőn és csütörtökön 7-től 15 óráig, vagyis a polgárok ezeken a napokon hozhatják el a szervezetnek felajánlott adományaikat.
Hirdetés











