Egyre több fiatal ragad ecsetet – festészeti alkotótábort tartottak Sepsén

41

A HMDK sepsei alapszervezete keretei között több mint két éve működik festőszakkör, amelynek tagsága szépen gyarapodik. A hétvégén a 3. alkotótáborukra került sor, amelyen tíz vajdasági festőművészt is vendégül láttak.

A HMDK sepsei alapszervezete festőszakkörének tagjai heti rendszerességgel találkoznak, gyakorolnak, tanulnak, a hétvégén pedig megtartották harmadik alkotótáborukat is. A két éve alakult festőkörben egyre több fiatal élheti ki művészi hajlamait, így fontosnak tartják táborok szervezését is.

A szervezőket és a szakkör vezetőit, Keresztes Árpádot, Jáger Jánost, Barat Dragót és Barat Katicát is nagy örömmel tölti el, hogy egyre több gyermek és fiatal csatlakozik a csoporthoz, amivel valójában a szakkör létrejöttének egyik célját is elérték: megtalálni és kiképezni a tehetséges fiatalokat.

Mivel a szakkör tagjait rendszeresen hívják különböző  művészeti táborokba, így viszonzásul, illetve a fiataloknak is tanulási lehetőséget biztosítva, évente megszerveznek egy saját alkotótábort, melynek most a szakkör felnőtt tagjain kívül 10 vajdasági résztvevője is volt. Mindenki szabadon választott tematikával és technikával alkotott, az elkészült minőségi festmények pedig az egyesület székházának falait fogják díszíteni.

A sepsei alkotótábort a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával valósították meg.