Olgát apjának ítélte a bíróság a szülei válása után. Alig volt akkor 10 éves. Nehéz időszak következett. Apja kamionsofőr volt és állandóan úton. A legtöbb idejét a nagyszüleinél töltötte. Oda járt ebédelni, leckét írni. De jöttek a hosszú éjszakák, amikor dúlt benne az elégedetlenség. Dühös volt anyjára, aki már házasságot is kötött az új barátjával. Nem is szívesen gondolt rá. Még az is megfordult a fejében, hogy ő bizony sohasem fog férjhez menni.
Jöttek a pubertás évek, amit egyedül vészelt át. Nagymama már idős volt és túl maradi, így nem tudtak közös nevezőre jutni, ha valamilyen problémával hozzá fordult.
Belevetette magát a tanulásba, és az volt a célja, hogy bebizonyítja, értékes ember lesz mindenki segítsége nélkül.
Amikor az egyetemi diplomáját vette át, akkor látta szüleit először együtt a válás óta.
Anyja gyászruhában volt. Nem is tudta megállni, hogy ne kérdezzen rá, miért van fekete ruhában. Megözvegyültem, volt a rövid válasz. Olga már csak szánalmat érzett iránta. Elnézte a két öregedő embert, akiket megviselt az élet. Meggyötört arcukra kiült a boldogtalanság és a csalódottság.
Apján is látszott az idő múlása, nehezen járt, dereka sem egyenesedett már ki a sok üléstől. Évtizedeket töltött a teherautó kabinjában.
Nem hánytorgatta fel a magányos gyermekkorát, mert neki bizony nagyon kevés jutott a szülői gondoskodásból. Kissé kárörvendően arra gondolt, hogy szülei most biztos megkapják a méltó büntetésüket ezért.
Ő már nem hitt a házasságban, a sírig tartó szerelemben. Nem akart beleesni a boldogtalan házasság csapdájába. Sokkal többre becsülte önmagát. Saját erejéből és szorgalmából sikeres üzletasszony lett. A férfiak nemcsak tisztelték, de hódolattal bántak vele – de megközelíthetetlen volt. Lelkében elevenen éltek a gyermekkori sérelmek.
Nem ment férjhez, és nem is volt szándékában komoly kapcsolatot kialakítani. Okult a szülei boldogtalan házasságából. Nem hitt a kiegyensúlyozott, harmonikus családi életben. Karrierista lett. Terveket szőtt, de csak saját maga számára. Nem akarta megosztani senkivel még a szürke hétköznapjait sem. Szívét megkeményítette a sok magány és a csalódás.
Büszke volt saját magára, hogy önerőből tudott boldogulni. Biztonságban érezte magát, és boldog volt egyedül is. A mai napig sem ment férjhez.
