Egy újabb vidám gyermek- és ifjúsági sportnap Laskón

153

Harmadik éve rendezi meg a Laskói Ifjúsági Egyesület a gyermek- és ifjúsági sportnapot. A mostani esemény első napján kézműves foglalkozásokkal és sportvetélkedőkkel várták a gyerekeket az Ifjúsági Otthonba, másnap pedig egy harkányi családi kirándulással koronázták meg a sportnapot.

Munk Erik, a Laskói Ifjúsági Egyesület elnöke szerint fontos, hogy legyenek olyan programok, amelyek révén kicsik és nagyok is kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek és minél több értékes időt tölthetnek el családtagjaikkal és egymással. Ezért szerveznek évente több eseményt is, gyermek- és ifjúsági sportnapot harmadik éve tartanak.

– Két éve adtuk át a felújított Ifjúsági Otthont, akkor ígéretet tettünk, hogy az épület ismét a laskói közösségi élet központja lesz. Ezt, az elmúlt évek telt házas rendezvényeiből ítélve, sikerült megvalósítanunk – mondta Munk Erik. Köszönetet mondott a közreműködő pedagógusoknak és önkénteseknek is, akik erre az alkalomra is érdekes és szórakoztató programokat készítettek.

Az esemény zárásaként másnap egy harkányi kirándulással lepték meg a szervezők a résztvevőket, ahol további értékes órákat tudtak együtt tölteni a családok.

A laskói sport- és gyermeknapot a szervezők a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Bethlen Gábor Alap (Budapest) támogatásával valósították meg.