Egy nagyszerű színielőadás Eszéken: Legyetek jók, ha tudtok!

290

Az eszéki magyar főkonzulátusnak köszönhetően múlt vasárnap feledhetetlen élményben volt részünk. A Moravetz Produkció, az egri Gárdonyi Géza Színház, valamint a Pécsi Harmadik Színház közös produkcióját, a Legyetek jók, ha tudtok! című színművet mutatták be az eszéki gyermekszínházban.

Magyarország Eszéki Főkonzulátusa a jól bevált gyakorlatot követve, a számos kiállítás és koncert mellett évente egy-két alkalommal színielőadást is szervez Eszéken. Ennek köszönhetően a Moravetz Produkció már több nagy sikerű darabját is bemutatta nálunk. 2016-ban, a Zrínyi-emlékév jegyében a Zrínyi 1566 című rockmusicalt adták elő Eszéken, tavaly nyáron Pélmonostoron az Egy életem, két halálom című bűnügyi komédián, ősszel pedig az Örömlányok végnapjain kacaghattunk.

– Az eddigiektől eltérően most nem egy vígjátékot mutattak be, hanem inkább egy elgondolkodtató darabot, amely talán sokak számára ismert, hiszen egy nagy sikerű film színpadi feldolgozásáról van szó, a Legyetek jók, ha tudtok! című alkotásról – mondta lapunknak De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul.

A Néri Szent Fülöp életét feldolgozó olasz filmből készült színdarab az 1500-as évek Rómájában játszódik. Fülöp atya árva gyerekeket nevel egy romos templomban, végtelen türelemmel és odaadással gondoskodik róluk.  Ez azonban felingerli a sátánt, aki hatalmát látja veszélyben a pap jóságos, alázatos és szeretetteljes ténykedése miatt. Megindul hát az örökrangadó, a jó és a rossz küzdelme. Központjában Cirifischio, a római utcagyerek. Az ördög számtalan alakban próbálja a maga oldalára állítani a kis csavargót, akinek egyetlen lehetősége a helyes úton való megmaradásra Fülöp atya szeretete.

Moravetz Levente és Dévényi Ildikó jó ízléssel állította elénk ezt a megható történetet. A színészek pedig sok humorral és lendületesen játszották el a Vajda Katalin által könnyed kézzel színpadra alkalmazott példázatot.

– Ami a történetet illeti, ez a darab Néri Szent Fülöp életének egy részét mutatja be, akiről annyit kell tudni, hogy nevezték őt Róma második püspökének, de isten bohócának is. Ha viszont tágabb értelemben vesszük, mint minden jó darab, rólunk szól, a jó és rossz bennünk zajló harcáról – fejtette ki lapunknak a színdarabról Moravetz Levente rendező.

A társulatnak az eszéki főkonzulátussal való kapcsolatáról elmondta, azóta tart, hogy a Zrínyi 1566 című rockoperát elhozták Eszékre, és bízik benne, hogy még sokáig megmarad.

A jövőbeli horvátországi vendégelőadásokkal kapcsolatban a főkonzul úr is elmondta, számos darabja van még a Moravetz Produkciónak, amelyeket az itteni közönség még nem látott, így más színművek bemutatása is a tervek között szerepel, a főkonzulátus Magyar Hét nevű őszi rendezvénysorozatának gálaestjét is egy színházi darabbal tennék emlékezetessé.