Egy híján 20 éves a Baranya Rádió

225
radio-baranja-19.-szlinap

Pélmonostor – Tizenkilenc éve annak, hogy Baranya Rádió néven megkezdődött a műsorszórás Eszék vonzáskörzetében. Persze a kezdetek és a jelen között nagy különbség van.

Február 16-án ünnepelte fennállásának 19. évfordulóját a Baranya Rádió. 1992-ben az eszéki Alsóváros egyik pincéjében, háborús időkben kezdték meg a sugárzást. A munka lehetetlennek tűnő feltételekkel és teljesen kezdetleges és hiányos felszereléssel indult, a műsort a horvát hadsereg leszerelt tagjai készítették. Ebből az állapotból fejlődött a Baranya Rádió a térség leghallgatottabb adójává.

– A rádiónak nyolc állandó munkatársa van, akik közül négyen az indulás óta, vagyis már 19 éve szerkesztik a műsorokat. Jómagam 1993-ban álltam a rádió szolgálatába. Tizenkilencedik évfordulónkat egy közös vacsorával ünnepeltük meg, ahol felidéztük az elmúlt éveket – tudtam meg Repić Róberttől, a Baranya Rádió munkatársától.

Az elsődleges cél az volt, hogy aktuális információkkal lássa el az elmenekült, illetve elűzött baranyaiakat és az Eszék északi oldalán húzódó frontvonal katonáit. A menekültség alatt a rádióállomás ötször költözött, eredeti székhelyére, Pélmonostorra pedig 1998-ban került. Fennállásuk 10. évfordulóján a stúdió a Szabadság téri helyiségeibe költözött, ahol azóta is működik.

A 88-as megahertzen sugárzott adásban minden hétfőn 19 órakor magyar nyelvű műsor is hallható. A munkatársak remélik, hogy még sok évtizedes munka vár rájuk egyre növekvő hallgatótáboruk megelégedésére.