Egy hét a magyar programok jegyében Eszéken

276

A múlt héten sikeresen lezajlott az ötödik Eszéki Magyar Hét. A rendezvénysorozat színes programokat kínált: színházi előadás kicsiknek és nagyoknak, kiállítás, filmvetítés, gazdasági fórum, sportnap is várta az érdeklődőket.

Magyarország eszéki főkonzulátusa egyik fontos feladatának tartja a magyar kultúra népszerűsítését régióközpontunkban. Ezzel a céllal rendezték meg idén már ötödik alkalommal az Eszéki Magyar Hetet. A szervezők az eddigi leggazdagabb programkínálattal készültek, melyben mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő tartalmat. A rendezvénysorozat az eszéki Magyar Nappal kezdődött, majd egy héten keresztül minden napra jutott egy program.

Színház kicsiknek és nagyoknak

A Magyar Hét hétfői eseményére a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ aulájában került sor, ahol a pécsi Bóbita Bábszínház Terülj, terülj, asztalkám című bábjátékát láthatták a horvátországi magyar gyerekek. A bábszínház már nem ismeretlen a gyerekek előtt, évente többször is ellátogatnak térségünkbe.

Színházi élményben a felnőtteknek is része volt, szeptember 14-én, pénteken az eszéki gyermekszínházban egy újabb Moravetz Levente-darabnak tapsolhatott a közönség, az Őrületek tornya című fergeteges vígjátékot mutatták be.

Eszék arcai

A Magyar Hét egyik, a helyi horvátoknak is érdekes epizódja az Eszék arcai című kiállítás volt a Szlavón Múzeumban. A kiállítás a tavalyi nagysikerű, Pécs arcai tárlat folytatásaként készült, a Pécsi Fókusz fotóművész csoport szervezésében. A nagysikerű kiállításon ismert eszéki közéleti személyiségekről, valamint az utca embereiről készült képeket mutattak be. A kiállítást Pécs polgármestere, Páva Zsolt, Eszék első embere, Ivan Vrkić, valamint Dragan Vulin, az Eszék-Baranya megyei közgyűlés elnöke nyitották meg.

Sportnap az Aranycsapat jegyében

A művészetek mellett a sport is előtérbe került a Magyar Héten. Kedden a főkonzulátus a délelőtt folyamán az eszéki JUG Sportcsarnokban magyarországi és horvátországi általános iskolások számára rendezett sportnapot. A diákok piros, fehér és zöld pólókat kaptak, és abban mérték össze erejüket a focipályán.

A délutáni órákban a HMOMK aulájában a közönség először a Puskás Hungary című életrajzi filmet nézhette meg, majd egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került az Aranycsapat Alapítvány megjelent tagjaival, Kű Lajos volt válogatott labdarúgóval, Wichmann Tamás világ- és Európa-bajnok kenussal, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas zeneművésszel és Lendvai Zoltán szerzetessel.

Gazdasági fórum

A főkonzulátus, az MNKH Közép-európai Kereskedelem-fejlesztési Hálózat Eszéki Irodája és az Eszéki Gazdasági Kamara szervezésében csütörtökön gazdasági napot tartottak. A fórum témája a biogazdálkodás volt, melyről tartalmas előadásokat hallhattak az értekezlet résztvevői.

Kiosztották az ösztöndíjakat

Magyarország Eszéki Főkonzulátusa és az eszéki Szent Péter és Pál Katolikus Plébánia közös szervezésében megvalósult 2017. évi adventi jótékonysági hangversenyen összegyűlt adományokból a magyar külképviselet ösztöndíjakat osztott ki, a pályázat nyertesi szeptember 13-án vehették át a támogatást. Olyan horvátországi magyar egyetemisták jelentkezhettek, akik szülőföldjükön folytatják tanulmányaikat. Az idei nyertes pályázók: György Tamara, Péter Valentina, Pálinkás Júlia, Vlahek Dunja és Pap Szindy.

A pályázatra 13 személy jelentkezett, az elbírálásban és a döntéshozatalban Magyarország Eszéki Főkonzulátusa és a Szent Péter és Pál Katolikus Plébánia mellett a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Eszéki Irodája vett részt.