Duna Nap a Duna-parti városban

228
P5196825

Vukovár – A Balassi Intézet megbízásából május 25-én Vukováron is sor került a Duna Napra. A Duna a világon az egyetlen olyan folyam, amelynek vízgyűjtő területén 19 ország osztozik. A vukovári esemény fővédnöke dr. Deutsch Tamás EP-képviselő volt, aki a Duna-stratégiát ismertette előadásában, valamint Pálffy István országgyűlési képviselő fotókiállítására is sor került. A rendezvényt Sánta Ferenc Kossuth-díjas hegedűművész, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar, táncosok és nótaénekesek színesítették.

Az ún. Duna Mozaik elnevezésű program célja, hogy egy egységes koncepcióban jelenítse meg a Duna menti együttműködéseket és projekteket Pozsony, Belgrád, Bukarest, Szófia és Zágráb bevonásával. Ennek a keretében került sor Duna Napra Vukováron is, ahol Dr. Deutsch Tamás, az esemény fővédnöke mondott beszédet, valamint előadásában ismertette a Duna-stratégiát.

– Az Európai Unióban három évvel ezelőtt fogalmazták meg az első úgynevezett makro-regionális fejlesztési stratégiákat. A célok és a teendők tizenegy területre vonatkoznak, amelyeket egymással kooperálva kellene, kell az előttünk álló években, évtizedekben majd az érintett térségeknek, országoknak megvalósítani – mondta többek között a stratégiáról Deutsch Tamás.

Ahogy a folyók felett is hidak vezetnek át egyik partról a másikra, maga a stratégia is hidat képez az uniós és a még nem uniós országok között. Ehhez kapcsolódott az a kiállítás, amely a 18. századdal kezdődően napjainkig mutatta be a magyar fővárost és hídjainak történetét.

– A kiállítás megnyitója május 8-án volt a strasbourgi EU-parlamentben, ahol több mint 20 ezer ember látta, a második helyszín pedig Vukovár. Egy vándorkiállításról van szó, amely a tervek szerint még nagyon sok helyre utazik itt, Közép-Európában – nyilatkozta Balázs-Arth Valéria, a kiállítás szervezője.

 

A Duna szerepe

Szomszédos terület lévén, illik ismerni Horvátország történelmét, kultúráját és gasztronómiáját is. Pálffy István országgyűlési képviselő már eddig is sokat járt Horvátországban. Erről néhány évvel ezelőtt könyvet is írt, most fotóit mutatta be a nagyközönségnek. A kiállítás megtekinthető lesz még néhány hétig a Lav Hotel kávézójában.

– Ahol a mai Magyarország „elfogy”, ott van most Horvátország, és itt van az a nép, amellyel több mint 800 éven keresztül együtt éltünk, és ezen a kultúrvidéken több mint ezeréves közös történelmünk van – mondta a fotókiállítás megnyitója után Pálffy István.

A Kárpát-medence országaiban a Duna-stratégia megvalósulása révén komoly fejlesztésekre kerül majd sor.

P5196823

A vukovári esemény fővédnöke dr. Deutsch Tamás EP-képviselő volt

07-duna-P5196817

Sánta Ferenc Kossuth-díjas hegedűművész és a Magyar Nemzeti Cigányzenekar

07-duna-P5196875

Pállfy István országgyűlési képviselő