Drávaszögi Vince-napok

0
117

Míg az Alfalukban a halászat vagy a kertészet köré épülő hagyományok ápolására helyezik a hangsúlyt, addig Hegyalján a szőlőt és a bort ünneplik. Ősszel a szüretet, Márton napján az újbort, s a borhoz kötődik január 22-e, Vince napja is, melynek alkalmából egyesületeink, borászaink is szerveztek nyárson sütős, borkóstolós összejöveteleket.

A hangsúly a társas kapcsolatok ápolásán van

Kiskőszegen valamikor, élve a természeti adottságokkal, sokan foglalkoztak szőlőtermesztéssel, borkészítéssel. Ma már csak néhányan űzik ezt a szakmát, azok is inkább csak saját részre termelnek bort. Viszont a régi hagyományra emlékeznek/emlékeztetnek a kiskőszegiek a szüreti fesztivállal, amely mára egyik legnagyobb rendezvényükké vált, és a „vincézéssel“ is, amelyet minden évben a kiskőszegi HMDK-egyesület szervez meg székházában. 

– A hagyományokhoz híven kolbászsütéssel és borkóstolással ünnepelünk, a hangsúly pedig, mint a legtöbb programunk esetében, a társas kapcsolatok ápolásán van – nyilatkozta lapunknak Sipos Krisztina, kiskőszegi egyesületünk titkára.

Az idei Vince-napon egy helyi termelő, Polgár Tibor borát fogyasztották, aki hobbiszinten szőlészkedik.

– Korábban sok pince működött Kiskőszegen. Minden szüretkor az emlékmű felől jöttek le a faluba a szőlővel megrakott szekerek, s a másik irányban mentek vissza a hegyre, hogy ne akadályozzák egymás útját, ugyanis olyan sűrű volt a forgalom. Nekünk is sok szőlőnk volt, a Bácskából is voltak vevőink. A Bellye Kombinát fénykorában viszont már elkezdtük kivágni ültetvényünket, így mostanra kb. negyed hektáron művelek elsősorban olaszrizlinget – hasonlította össze a kiskőszegi termelő a „régi, szép időket” a mai helyzettel. Rizlinget hozott a Vince-napra is, amely egyébként remek hangulatban telt, a Darázsi járás támogatásával valósult meg.

Saját borukkal koccintottak a sepseiek

A sepsei HMDK-alapszervezet is saját székházában „vincézett”, az összejövetelre mindenki úgy vitte a sütnivalót és a nyársat, a bort pedig a házigazdák állták. Sepsei egyesületünk székházához egy hatalmas borospince is tartozik, amely azt jelzi, hogy valamikor nagy szőlősgazda élt itt, illetve egy kisebb, 0,2 hektáros szőlőültetvény, amelyből ma már sok tőke hiányzik, ahhoz viszont elegendő, hogy az egyesület számára elegendő bort készíthessenek a terméséből.

A szőlőnek nem gazdára, hanem szolgára van szüksége, szokták mondani, mert ez az egyik legmunkaigényesebb mezőgazdasági kultúra. Az egyesület tagjai odaadóan gondoskodnak szőlőjükről, csapatmunkában metszik, és a szüretből is mindannyian kiveszik a részüket. Más, szakértelmet igénylő munkákat pedig, mint amilyen a permetezés és a borkészítés, Dobszai László végez el, aki saját szőlőt is művel főállása mellett.

– Borászat szempontjából jó év volt a tavalyi, megfelelő volt a szőlő cukorfoka, így szép nedű született az egyesület terméséből is, melyet természetesen nem most, Vince-napkor fogunk először megkóstolni, fogyasztjuk és kínáljuk más összejöveteleinken is – tudtuk meg Dobszai Lászlótól, az egyesület aktív tagjától.

Megalakulásától fogva megünnepli január 22-ét pélmonostori alapszervezetünk

A HMDK pélmonostori alapszervezete megalakulásától fogva megünnepli Vince napját. Kovács Ferenc, az egyesület elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, idén is tartották magukat szokásukhoz.

– Sok programunk volt az elmúlt időszakban, ezért úgy gondoltuk, nem csinálunk nagy felhajtást január 22-én, hanem szűkebb egyesületi körben „vincézünk“, kikapcsolódásképpen – mondta Kovács Ferenc.

A kolbász és szalonna sütése a férfiak feladata volt, az egyesület hölgytagjai pedig fánkot sütöttek, aminek szintén „szezonja van“, hiszen készítése a farsanghoz kötődik. Asztalukról természetesen a bor sem maradt le, ezt pedig a csúzai Kováts pincészetnél szerezték be.

„Vincéztek” a vörösmarti fiatalok is

A borairól és pincesorairól híres Vörösmarton ma is sokan termelnek szőlőt, a falu erre a tevékenységre építette imázsát, idegenforgalmát. Vince napján sok pincészet fogad vendégeket. Az ottani szervezetünk keretében működő ifjúsági egyesület tagjai is összehoztak egy programot január 22-én. 

– Összejövetelünkön részt vettek fiatalok és idősebbek is, a sütni való kolbászt és a kenyeret mi biztosítottuk vendégeink számára, forralt bort is készítettünk, ami mindenkinek jólesett a téli hidegben – nyilatkozta lapunknak Midlinszki István, az ifjúsági egyesület vezetője.

Pattogó tűz és magyar zene mellett, jó társaságban zajlott az esemény székhelyükön.

Vendégeket fogadott a Szabó pincészet is

Karancson a Szabó-pincészet szervez minden évben Vince-napot. Már a reggeli órákban sütik a kolbászt és a szalonnát, később pedig a bográcsos bab is a tűz fölé kerül.

– Ilyenkor kerülnek először vendégeink elé az újboraink, az idei „borünnepünk” résztvevői az olaszrizlinget, a pinot blanc-t, sauvignon blanc-t és rozét kóstolhatták meg – mondta el lapunknak Szabó Anasztázia.

Tovább színesíti a programjukat, hogy ilyenkor élőzenével szórakoztatják a résztvevőket.

Szabóékéhoz hasonlóan telt a Vince-nap több más nagyobb csúzai és vörösmarti pincészetnél is.

Szalonnasütő versenyen az újbezdániak

Újbezdáni kultúregyesületünk tagjai a Dráva-parti Bistrinci településen rendezett szalonnasütő versenyen vettek részt január 19-én, szombaton. Az újbezdániak közül ketten sütötték a szalonnát, összesen pedig 55 nevezője volt a Vince-napi gasztronómiai programnak.

– Egy beremendi vendégszereplés alkalmával jött létre a kapcsolat a bistrinciekkel, akkor hívtak meg bennünket rendezvényükre. Örömmel tettünk eleget a meghívásnak, mi is visszavárjuk őket legközelebbi programunkra – nyilatkozta lapunknak Horvát Ibolya,
az újbezdáni kultúregyesület elnöke.

Rajtuk kívül egyéb horvátországi településekről, illetve Szlovéniából és Beremendről is érkeztek az eseményre, amelyen megmutatkozott, hogy milyen sokféleképpen készíthető el a nyárson sült szalonna.

A Vukovári Magyarok Egyesülete is megünnepelte a Vince-napot. Az szervezet a nemzeti ünnepeink mellett a magyar néphagyományok felelevenítésére is nagy hangsúlyt fektet.