Drávaszögi magyarok 9. találkozója Siklóson

76
Az Alfalusi Vegyes Kar és a Sepsei Népdalkör

Az Alfalusi Vegyes Kar, a Sepsei Népdalkör és az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület kórusa is fellépett a magyarországi Siklóson, a Fontos Vagy Nekünk Egyesület rendezvényén.

A siklósi Fontos Vagy Nekünk Egyesület Drávaszögi Magyarok Találkozója nevű rendezvénye keretében szombaton néptáncszemlére, vasárnap pedig a harkányi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor, majd a siklósi református templom adott helyet a kórustalálkozónak.

A szemlén az Alfalusi Vegyes Kar, a Sepsei Népdalkör és az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület kórusa is vendégszerepelt, rajtuk kívül természetesen magyarországi előadók is bemutatkoztak.

A Népkör kórusa

– A siklósi Fontos Vagy Nekünk Egyesület kórus- és táncszemléje, valamint gyermektáborai révén már számos drávaszögi egyesülettel felvette a kapcsolatot, a laskói Petőfi Sándor Kultúregyesület is évek óta részt vesz a Drávaszögi Magyarok Találkozóján – nyilatkozta lapunknak Déra Kornélia, a laskói egyesület vezetője.

Útjukat a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósították meg.

Mivel most már a siklósi egyesület is működtet énekkart, így idén a laskóiak is viszonozhatják a meghívást, várják adventi kórusszemléjükre a siklósiakat.